Változik a társasházi vízdíjelszámolás

2015. július 2., csütörtök 07:00

vizoraleolvasas400-1435770174.jpgPécs, 2015. július 2. - Egy jogszabály-módosítás miatt országosan változnak a kedvezőbb vízdíjelszámolás feltételei a társasházakban. A pécsi lakóközösségek 2013 óta, az elsők közt igényelhették ezt a lehetőséget, a Tettye Forrásház ekkor vezette be a csak mellékvízmérők alapján való számlázási rendet.

Jelenleg is több száz társasház rendezi ennek megfelelően a vízfogyasztását, de nekik is újra be kell nyújtaniuk igényüket a szolgáltatóhoz, ha továbbra is így szeretnének fizetni.

 

Egy jogszabály ugyanis több újabb feltételt rögzített az elszámolás igényléséhez. Így például amellett, hogy a házban mindent (a kerti csapot is) hiteles mellékmérővel mérnek, biztosítani kell, hogy azokat a leolvasó egy időben le tudja olvasni.

 

Rajzi dokumentáció szükséges a házi vízhálózatról, és pontosították azt a mérési különbözethatárt is, amit ha a közösség túllép a féléves elszámoláskor, részben vagy egészben elveszítheti a kedvezményt. Emiatt a jövőben a korábbinál nagyobb jelentőséggel bír és nagyobb figyelmet is kap a lakáson belüli mérőhelyek szakszerű, előírások szerinti kialakítása, amely akár a teljes lakóközösség elszámolására is hatással lehet!

hirdetés

 

A Tettye Forrásház levélben tájékoztatta a pécsi társasházak, lakásszövetkezetek közös képviselőit a lehetőségekről, a társasághoz sorra érkeznek az igények.

 

- A kérelem benyújtása után a Tettye szakemberei ellenőrizték a teljes társasházat. Mindent rendben találtak, így már folyamatban van a megállapodásunk - mondta  Krisztné Fodor Ildikó közös képviselő, akinek Palahegyi úti társasháza a következő elszámoló számláját már az új rend szerint kapja.

 

Lesznek azonban olyan társasházak, amelyek nem felelnek meg az új feltételeknek, esetükben a szolgáltató érvényesíti a mellékmérők és a főmérő fogyasztási különbözetét. A Tettye segítségként ezért ismét bevezeti a különbözet számlában való felosztásának lehetőségét: ha kérik, a szolgáltató a közösség döntésének megfelelően felosztja azt az egyéni számlákban a lakók között.

 

További tájékoztatásért keresse a Tettye Forrásház Zrt. ügyfélszolgálatát, weboldalát, vagy közös képviselői kapcsolattartóját (uszi@tettyeforrashaz.hu).

 

Modellezik a társasházakat

 

A lakáson belüli mérőhelyek műszaki előírások szerinti kialakítása jogszabályok által előírt, és elsődleges fontosságú a pontos, megbízható mérés érdekében. A nem megfelelően beépített mellékmérők akár tíz százalékos eltérést is mutathatnak a tényleges fogyasztáshoz képest - ez az egyik első tapasztalata a Tettye Forrásház májusban indított tesztprogramjának.

 

A szolgáltató egy 16 vízmérőből álló próbapad rendszert épített ki, amellyel a társasházi környezet fogyasztását modellezik. A hónapok alatt éveket szimuláló teszttel részletesen vizsgálják, milyen hatással lehetnek a különböző beépítési módok, kivitelezési hiányosságok, fogyasztói szokások a mérőműszerekre. A próbapad a pécsi panellakásokban gyakori függőleges beépítést, eltérő pontossági osztályú mérőket és a legmodernebb ultrahangos vízmérőt is tartalmaz.

 

Eddig több száz köbméternyi fogyasztást modelleztek, és már ebben a rövid időszakban is kitűnt, hogy jelentős különbséget okoz a mérésben, ha nem az előírások szerint alakítják ki a lakáson belüli mérőhelyeket.

 

Forrás: TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt., képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek

repter-nyilt-nap-1408443844.jpg

A kifutópályán, az irányítótoronyban és a levegőben zajlanak majd augusztus 23-án a Pécs-Pogány Repülőtéri Nyílt nap ingyenes programjai, ahol déli 12 órától a látogatóknak lehetősége lesz a reptér kulisszái mögé pillantani és egy kis ízelítőt kapni a repülés világából, a repülőtér életéből. 

Pécs, 2014. május 10. - Vasárnap 14 órától a Tettyei romoknál rendezi meg immár negyedszer a Pécsimami Napokat a Pécsimami Közhasznú Egyesület, ötödik alkalommal pedig a Tubes Napot.

dravis3-1-400-1384699158.jpgHorvát-magyar katasztrófa-elhárítási együttműködési gyakorlatot rendezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a DRAVIS 3 projekt keretében. A cél a határon túlnyúló kapcsolatok továbbfejlesztése, a három horvát határ menti megye - Baranya, Somogy és Zala - minősített és Baranya járási mentőcsapatainak rendszerbe állítása volt.