Tettye Forrásház: álleolvasók, új bankszámlaszám

2014. szeptember 10., szerda 06:00

Pécs, 2014. szeptember 10. - Magas fogyasztásra hivatkozva, vízóra-ellenőrzés ürügyén próbáltak bejutni ismeretlenek hétfőn egy Építők úti lakásba Pécsett. Nem jártak sikerrel, a szemfüles lakó ugyanis kérte az igazolványukat, amelyek hiányában zárva maradt előttük az ajtó - közölte a Tettye Forrásház, amelynek bankszámlaszáma megváltozik.

Rendszeresen előfordul, hogy illetéktelenek a Tettye Forrásház Zrt. nevével visszaélve vagy más közüzemi szolgáltatóra hivatkozva igyekeznek a fogyasztók bizalmába férkőzni. Jóhiszeműségüket kihasználva ellopják értékeiket, néha még pénzt is kérnek a hamis ellenőrzésért.

 

- Leggyakrabban álleolvasóként kísérelnek meg a lakásba bejutni, akár az általunk meghirdetett, kiplakátolt leolvasási napon, vagy vízminőség vizsgálatra hivatkozva, ez az az ürügy azonban egészen új - figyelmeztet Csöngei Adrienn, a társaság sajtóreferense. - Most a tényleges leolvasás után két héttel csengettek azzal, hogy magas a vízfogyasztás, ellenőrizni kell a mérőt. Szerencsére a lakók is éberek, ennek köszönhetően a csalók nem jártak sikerrel. Az ügyfélnek feltűnt, hogy nem tettyés ruhában kopogtatnak, és az igazolványukat is hiába kérte, ezért nem engedte be a hívatlan párost - mondta el a szóvivő.

hirdetés

 

A magas fogyasztásról a Tettye Forrásház egyébként írásban értesíti az ügyfelet: ha szakemberük a leolvasáskor észleli, hogy az ivóvíz felhasználás jelentősen meghaladja a szokásos átlagfogyasztás mértékét, a helyszínen kitöltött jegyzőkönyvben (amelyből az ügyfél is kap egy példányt), vagy utólag levélben értesíti az érintett lakót.

 

A szolgáltató kéri ügyfeleit, minden esetben győződjenek meg az ilyen munkák elvégzésére hivatkozó személyek kilétéről! A Tettye szakemberei könnyen azonosíthatóak: egységes, Tettye Forrásház Zrt. feliratú kék munkaruhát viselnek, a társaság emblémájával és azonosító számmal ellátott, arcképes igazolvány felmutatásával igazolják magukat. Feladatuk a vízmérők adatainak rögzítése, állapotuk ellenőrzése, amelyet leolvasókészülékkel végeznek. Semmilyen esetben nem kérnek és vehetnek át pénzt a helyszínen!

 

A vízszolgáltató rendőrségi feljelentést tett az ügyben.

 

Ne higgyen másnak! A mostani esethez hasonló körültekintő és óvatos hozzáállással megelőzhetőek a kellemetlenségek. Amennyiben bizonytalan, hogy valóban a Tettye Forrásház alkalmazottai keresték-e fel Önt, hívja a társaság ügyfélszolgálatát a 72/421-700-as telefonszámon, ügyintézőik készséggel azonosítják a leolvasót. Visszaélés esetén tegyen bejelentést a Pécsi Rendőrkapitányságon!

 

------

 

Bankszámlaszám-változás!

 

A Tettye Forrásház ezúton is tájékoztatja ügyfeleit és partnereit, hogy a társaság bankszámlaszáma megváltozik.

 

A szolgáltató új bankszámlaszáma: K&H Bank Zrt. 10402427-00027647-00000004

 

Amennyiben egyedi banki átutalással rendezi a szolgáltatás díját, a szolgáltató kéri, hogy utalásait már az új számlaszámra teljesítse! A csoportos beszedéssel vagy csekken fizető ügyfeleknek a változás kapcsán nincs külön teendője.

 

Forrás: TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. augusztus 20. - A Tettye Forrásház Zrt. szakemberei a Jurisics Miklós utcában folytatják az ivóvízhálózat rekonstrukcióját. A korszerűsítési munkát - amelynek összértéke meghaladja a 20 millió forintot - augusztus 22-én kezdik meg.

Másodszor rendezték meg április 25-én és 26-án a Portugieser du Monde-ot, a portugieser-termelők és borok nemzetközi szemléjét: a borversenyre hat országból 72 minta érkezett, míg a nyilvános kóstolón több mint 20 pincészet boraival találkozhatott a közönség. Az egyre több szálon nemzetköziesedő szemle zsűrije megismerkedhetett Péccsel és Villánnyal. Három champion, 19 aranyérmes, no meg az ezüstösök, a teljes lista a hajtás alatt.

sokakra kilakoltatás vár Pécsett

Most épp egy rokkant anya és várandós lánya kerülhet utcára az önkormányzati lakásból, mivel több milliós tartozást halmoztak fel. De ők csupán az elsők a sorban.