Téli vezetéstechnikai tréningen a tűzoltók

2013. november 25., hétfő 06:00

A téli időjárási viszonyokra felkészülés jegyében minden baranyai tűzoltóság járművezetője soron kívüli vezetéstechnikai tréningen vesz részt.

Minden tűzoltóságon elméleti felkészítéssel kezdődik a tréning, ahol KRESZ-oktatásban részesül az érintett állomány. Szó esik a tűzoltó járművek téli felkészítéséről is. November közepéig minden motor hűtőfolyadékához megfelelő mennyiségű fagyálló folyadékot adagoltak, téli szélvédőmosóval töltötték fel a járműveket, valamint ellenőrizték az akkumulátorok téli kapacitását és a fékeket. Emellett minden ügyintézői autóba és tűzoltójárműbe tartalék elemlámpa, jégkaparó eszköz, és síkosság-mentesítésre szolgáló anyag is került.

hirdetés

 

Az elméleti oktatáson felhívták a figyelmet a biztonságos követési távolságra, amely megváltozott útviszonyok esetén a normál távolság kétszerese. Emellett a féktávolságot is körültekintően kell megválasztani, míg 80 km/h sebességgel haladva száraz útviszonyok esetén hozzávetőlegesen 67 méter alatt lehet megállni, addig ez a távolság nedves úton 150 méter, jeges úton pedig 280 méterre nő. Kiemelték a járműveket érintő karbantartási feladatokat is, amelyek szintén nagyobb odafigyelést igényelnek a téli időszakban. Az utak síkosság-mentesítésére szolgáló anyagok miatt (só, kavics stb.) nő a korrózió veszélye, amely már tisztavizes leöblítéssel is csökkenthető.

 

A gyakorlati képzéshez minden tűzoltóságon rutinpályát alakítottak ki, ahol a gépjárművezetőket felkészítették a legkülönbözőbb közlekedési helyzetekre. Megtapasztalhatták, hogy mi a teendő a csúszások, kifarolások során, hogy kell megválasztani a biztonságos vonulási sebességet, és azt, hogy őrizhető meg nedves úton is a tapadás. Végül megtanulták azt is, mi a teendő alulkormányzás és túlkormányzás esetén. A nedves, jeges útviszonyok mellett a ködös időben történő közlekedés szabályait is érintették.

 

A tűzoltó járművezetők mellett a katasztrófavédelmi mobil labor sofőrállománya is speciális képzésen vesz majd részt, ahol a téli terepvezetés sajátosságait tanulják meg, hiszen különösen ügyelni kell a négykerék-meghajtású jármű alatt felhalmozódó hó okozta veszélyre.

 

Forrás: Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Kapcsolódó cikkek

Budapest, 2014. január 4. - Egészségtelennek minősítette ma Pécs levegőjét az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).

fogyasztobarat-dij-2-1411049968.jpg

Fogyasztóbarát Település címet vett át Páva Zsolt Koszorús Lászlótól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárától.

A címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon települések intézkedéseit kívánja értékelni, melyek hozzájárulnak a fogyasztóbarát szemlélet általánossá válásához, valamint a fogyasztók helyzetének javításához

Igazi sikertörténet a Tettye Forrásház – fogalmazott Páva Zsolt. Pécs polgármestere abból az apropóból tartott sajtótájékoztatót, hogy értékelje a cég 4 éves eredményeit.