Szulejmán türbéjének helyszínét találhatták meg

2015. szeptember 7., hétfő 06:00

Pécs, 2015. szeptember 7. - Jó esély van rá, hogy I. Szulejmán türbéjének lehetséges helyszínét találták meg kutatók Szigetváron a közelmúltban - mondta a Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központjának igazgatója az MTI érdeklődésére.

Pap Norbert hangsúlyozta: zsibóti-turbéki szőlőhegyen elvégzett geofizikai vizsgálatok eredményei "rendkívüli derülátásra adnak okot". Hozzátette ugyanakkor, hogy bár optimisták a szeptember végén kezdődő ásatásokkal kapcsolatban, jóslásokba nem kíván bocsátkozni arról, megtalálják-e az uralkodó síremlékét.

 

Utalt rá, hogy a geofizikai vizsgálatok a két évvel ezelőtt megtalált, az írásos emlékekben Turbéknak nevezett, a türbéhez köthető középkori település lehetséges épületeinek, védelmi árkainak azonosítására, pontos helyük meghatározására irányultak.

 

Közölte, a munka megkezdése előtt a türbét illetően 9-10 helyszínben gondolkodtak, ez később kettőre, majd egyre szűkült. A szőlőhegynél árokrendszerre, derviskolostrohoz hasonló épületre és egy harmadik ingatlanra, feltehetően katonai barakk maradványaira bukkantak. Ma azt feltételezik, a korabeli források által jelölt, s általuk keresett épületcsoportot találták meg.

hirdetés

 

Szigetváron 2013 őszén jelentették be, hogy a Pap Norbert vezette, történészekből, geográfusokból, művészettörténészekből és régészekből álló kutatócsoport egy eddig ismeretlen oszmán kori település maradványaira bukkant Szigetvár közelében a szultáni türbe utáni kereséskor.

 

A Szigetvárnál elhunyt szultán síremlékének megtalálására irányuló kutatások támogatásáról és a helyi törökkori műemlékek felújításáról 2012 őszén állapodott meg a város a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökséggel. Törökország a türbe keresését 50 ezer euróval (mintegy 15 millió forinttal), a török ház helyreállítását 70 ezer euróval, a Szulejmán szultán dzsámi rekonstrukcióját pedig 2 millió euróval segítette.

 

A csoport az új módszerekkel folytatott kutatás keretében fellelt írásos emlékek, geofizikai mérések, első fokon elvégzett régészeti munkák által mutatott összkép alapján a türbéhez kapcsolódó komplett várost, Turbékot találta meg. Pap Norbert akkor azt mondta: Szulejmán türbéje még nem került elő, de a város megtalálásának köszönhetően közelebb kerültek hozzá. A türbe helyének pontos meghatározásához pedig további vizsgálatokra van szükség.

 

Hangsúlyozta, hogy az 1570-es években épült és az 1680-as évek végén elpusztult város felfedezése azért unikális, mert az oszmánok általában nem hoztak létre településeket, hanem a már meglévőkbe költöztek. Turbékhoz hasonló várost ez idáig senki sem talált a hódoltság kori Magyarország területén, létrejötte egyértelműen Szulejmán szigetvári halálához köthető, más indok nem képzelhető el. Ha feltárjuk, még ennél is többet fogunk tudni - mutatott rá.

 

Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával egy hónapon keresztül állt ellen a Bécs elfoglalására tartó I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának. Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek.

 

A kutatócsoport szerint Szulejmán szeptember 6-án, a katonai ostromtáborban hunyt el, halálát 48 napig titkolták a hadsereg előtt. Az uralkodó belső szerveit eltemették, a táborhelyet megjelölték, amely fölé egy 1692-ig biztosan fennálló türbe, majd mellé dzsámi, derviskolostor, kaszárnya és más létesítmény épült. Az így létrejövő Turbék települést balkáni török kerámiát használó népesség lakta, a kutatók elszórtan luxuscikkekre utaló nyomokat és ezüst éremleletet is találtak.

 

A munkálatok 2016 őszéig élvezik Törökország támogatását, de magyar vezetők is jelezték már szándékukat a szükséges források előteremtéséhez.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

os-drava400-1431463940.jpgSzaporca, 2015. május 13. - Az Ormánság természeti, kultúrtörténeti értékeit, a helyi gazdálkodási hagyományokat bemutató, európai uniós támogatással felépült létesítményt adtak át kedden ünnepélyes keretek között a Harkányhoz közeli Szaporcán.

Pécs, 2015. március 19. - A Tettye Forrásház tájékoztatja ügyfeleit, hogy az ivóvízhálózat karbantartása miatt a mai napon, március 19-én 13.00 és 16.00 óra között átmeneti vízzavarosodás és nyomásesés várható Pécsett az Aradi vértanúk útja - Szentágothai sétány - Majorossy utca - Mária utca - Széchenyi tér - Janus Pannonius utca - Dóm tér által határolt területen.

valyogveto-gilvanfa400-1436431708.jpgGilvánfa, 2015. július 9. - Átadták a Vályogvető közfoglalkoztatási mintaprogram keretében épített tíz szociális bérházat Gilvánfán és Kisszentmártonban.