Százharminc program karácsonyig

2016. november 22., kedd 06:00

mindenki-karacsonyfaja400-1479759886.jpg

Pécs, 2016. november 22. - Közel százharminc programot kínál az érdeklődőknek az Adventi Kézműves és Mesevásár, amelyet november 25. és december 24. között rendeznek Pécsen.

A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Rotary Club összefogásában hatodik alkalommal megrendezett kulturális programsorozat fő helyszíne a Széchenyi tér lesz, ahol felállítják a 15 méter magas, közel 50 éves mindenki karácsonyfáját (képünkön a november 21-i állítás) és a betlehemet, megnyílik a Mikulásház, továbbá 39 kézműves portékái, valamint 24 vendéglátós ételei, italai közül lehet válogatni - olvasható az örökségkezelőnek az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában.

 

Kiemelték, hogy a vásár egy hónapja alatt minden nap lesz az adventi készülődéshez illő esemény: koncert, állatsimogató, játszóház, kézműves foglalkozás. Ennek jegyében lép fel a VoiSingers, a Vocapella és Tamás Éva Játéktára. A Pécsi Nemzeti Színház Adventi mesetárral, a Janus Egyetemi Színház interaktív meseszövéssel, Bogárdi Alíz zenész pedig kedvenc meséivel készül a gyerekeknek. Izgalmas programnak ígérkezik a családi kincskeresés és a szelfiverseny is.

hirdetés

 

A Pécsi Egyházmegye ingyenes koncertekkel, múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, idegenvezetésekkel várja a látogatókat, hogy Jézus Krisztus születésére és a családok ünnepére közösen készülve "növekedjen bennünk a szeretet". December 3. és 18. között a székesegyház és a Dóm-kőtár nyitva áll a különböző csoportok műsorainak befogadására, a kórustagok, szülők, nevelők, gyerekek így közösségben élhetik át a várakozás valódi örömét.

 

A Pécsi Rotary Klub megrendezi a város egyik legnagyobb jótékonysági eseményét, a Pécsi Rotary Adventet. A november 27-től december 20-ig tartó akcióban 24 jól tanuló, de rászoruló pécsi általános vagy középiskolás kap 100-100 ezer forint értékű ajándékot. A Nádor Szálló adventi naptárrá változik, a baranyai megyeszékhely emblematikus épületének ablakai esténként egy-egy gyermek ajándékát és támogatóját tárják fel.

 

Az Adventi Kézműves és Mesevásár ideje alatt egyet fizet, kettőt kap akcióban vásárolható Örökség jegy az örökségkezelő infopontjain, amellyel megtekinthetők a Zsolnay-negyed látnivalói, a pécsi világörökségi helyszínek és a Középkori Egyetem.

 

Az önkormányzatnak és a tulajdonában álló programszervező társaságnak kötelessége, hogy az adventi időszakban is nyújtson valami többletet, valami szívet melengetőt polgárainak - idézte az örökségkezelő Páva Zsoltot (Fidesz-KDNP), Pécs polgármesterét. A politikus megjegyezte: öt évvel ezelőtt éppen ezért döntöttek úgy, hogy saját kézbe veszik az adventi programok és vásár megrendezését.

 

Az idő pedig igazolta, jól döntöttünk: a vásárok ideje alatt felpezsdül a belváros, ízek, illatok, hangulatok töltik meg a tereket, utcákat - közölte Páva Zsolt.

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Sóki Tamás, bővebben: www.pecsprogram.hu/advent

Kapcsolódó cikkek

Mohács, 2016. október 19. - Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt vádat emelt Szigetvár volt polgármestere, egyik önkormányzati képviselője és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen a Mohácsi Járási Ügyészség - közölte a vádhatóság az MTI-vel.

magashaz400mti-1406827316.jpgPáva Zsolt tájékoztatása szerint ma kiírták azt a közbeszerzési eljárást, amelynek célja a szakértői csapat megtalálása, amely képes a lehető legbiztonságosabban, a legmagasabb fokú odafigyelés mellett lebontani a Magasházat. Újabb lépés abba az irányba, hogy a város hírhedt és romos szellemháza eltűnjön...

Pécs, 2016. november 5. - Díszhangversennyel ünnepelték pénteken a Pécsi Rotary Club 25 éves jubileumát a Kodály Központban. A tehetséges gyermekek támogatását célul kitűző koncerten a Pannon Filharmonikusok zenekarával (PFZ) együtt lépett fel Mohai Zsófia oboaművész és Boros Misi zongorista.