Sokan nem ilyen lovat akartak Bajnai Gordon szerint

2013. március 2., szombat 17:20

bajnai_pécs.jpg

EXKLUZÍV: Bajnai Gordon a PécsiPlusznak arról számolt be, hogy a jövőben mérsékelt jobboldali, konzervatív közéleti személyek megjelenésére számítanak az Együtt 2014 háza táján.

Szó volt róla, hogy a kormányváltáshoz a mérsékelt közép jobb- és baloldalának összefogására

is szükség van. Milyen esélyt lát jobboldali közéleti személyiségek bevonására az Együtt 2014
mozgalomba? Értek már el sikereket ezen a területen?


Bajnai Gordon: - A haza és haladás egyesületnek vannak olyan tagjai, akik korábban talán inkább a jobboldalhoz soroltak. A rendezvényeinken, programjaink elkészítésében gyakran vesznek részt olyan közismert szakemberek, akik korábban a politikai paletta mérsékelt jobboldalán, vagy liberális, konzervatív közepén voltak ismertek, és azt hiszem, hogy egyre többen lesznek ilyenek, mert ma azt kell
mondanom, hogy a Fidesz cserbenhagyta a konzervatív gondolkodású embereket. Cserbenhagyta
a mérsékelt jobboldalt. Valójában az a politika, amelyet a Fidesz vezetése képvisel, és próbál
ráerőltetni mindenkire, aki jobboldalinak gondolja magát, az nagyon messze van a valódi
jobboldaliságtól. Gondoljanak bele, hogy Európában egy jobboldali párt arról ismerszik meg, hogy a
lehető legjobban hangsúlyozza a magántulajdon tiszteletét, a jog tiszteletét. Elképzelhetetlen, hogy
egy mérsékelt konzervatív párt mondjuk visszamenőleges jogalkotást, az alkotmány radikális átírását,
az alkotmánybíróság tiszteletének felrúgását, vagy mondjuk a magántulajdonnal szemben való
fellépést, az államosítást, az állam gazdasági szerepének radikális növelését képviselje. Mint ahogy
az is elképzelhetetlen, hogy egy jobboldali, mérsékelt konzervatív pártnál Európában, hogy radikális
adóemelést hajtson végre a társadalom kétharmada számára, mint ahogy történt Magyarországon
az elmúlt években. Úgyhogy én azt gondolom, hogy egyre több olyan ember jön hozzánk, akár ismert
szakemberek is, akik részt vesznek a programjaink kidolgozásában, akik korábban abban hittek,
bíztak, hogy a Fidesz a kétharmadát jobban fogja használni, és ehelyett csalódtak és most ismét a
változást remélik.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. szeptember 20. - Újabb területeken folytatódnak szeptember 21-én, hétfőn a pécsi ivóvízhálózat korszerűsítési munkálatai.

pfz-matias-alairas400-1385650753.jpgA 2013/2014-es évadtól esélyegyenlőségi referenst foglalkoztat a Pannon Filharmonikusok annak érdekében, hogy komolyzenei koncertjeivel a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat is elérje. Emellett a zenekar többrétű együttműködésbe kezdett Pécs futballcsapatával, a PMFC-MATIAS-szal, melynek keretében segíti a klubot a nők elleni erőszak ellen szót emelő, figyelemfelhívó kampányában, illetve abban a törekvésben, hogy a kulturált focimeccs-látogatás lehetőségét a köztudatban elültesse és megerősítse.

6-1354368658.jpgÚj aprósági rekord született Bánoson?

 

22,7 mm. Az ismert legkisebb tojás, amit Bánoson tojt egy "kezdő" tyúkocska.