Politikamentes együttműködés

2013. április 18., csütörtök 16:41

A Fidesz javaslatára, politikai vitákon felül kezeli minden párt Pécs közbiztonságának növelését. 

A statisztikai mutatók teljesen átlagosak Pécsett, ugyanakkor a lakosság nem érzi magát biztonságban, ez pedig valamennyi, a köz érdekét szem előtt tartó szervezet, így az önkormányzat számára is elsődleges szempont.
Ezért ma Páva Zsolt polgármester javaslatára - a Közgyűlés szünetében - döntöttek arról, hogy „politikamentes”, ötpárti bizottság alakul, amelynek az a feladata, hogy összegyűjtse a közbiztonság növelésére vonatkozó egyes javaslatokat, majd azok alapján - és a rendőrséggel közösen – egy programot állítson össze.
A Fidesz-KDNP frakciója, az ÖPE, az LMP és az MSZP már jelezte, hogy részt vesznek a közös munkában, a Jobbik egyelőre még nem csatlakozott. 
Az eseti bizottság ugyan május végéig dolgozza ki a javaslatait, de azt követően is napirenden marad a téma, Pécs közbiztonságának folyamatos növelése ugyanis a cél.

hirdetés
Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. április 21. - Városszerte számos helyen javították az útburkolatot az elmúlt hetekben a Tettye Forrásház Zrt. megbízásából. A napokban újabb nyolc útszakasz kap új aszfaltburkolatot, ezzel jövő héten lezárul a téli hibák utáni végleges úthelyreállítás, amely minden esetben az út kezelőjének előírásai és elvárásai szerint zajlik.

Pécs, 2014. november 26. - Az agresszív kereskedelmi gyakorlat miatti panaszok voltak a legjellemzőbbek a baranyai megyeszékhelyen működő Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodához forduló ügyfelek körében.

volvo-buszok400-1392395496.jpgPécs, 2014. február 14. - Öt új csuklós Volvo autóbusz beszerzésével folytatódott a pécsi közösségi közlekedést ellátó Tüke Busz Zrt. járműparkjának megújítása. Az új járműveket ma adták át a Széchenyi téren.