Pénteken indul az adventi programsorozat Pécsen

2013. november 26., kedd 15:35

karacsonyfa-pecs-mti-soki-tamas-1385476402.jpgNovember 29-én, pénteken indul a baranyai megyeszékhelyen a Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár, amely több mint nyolcvan programot kínál az érdeklődőknek - hangzott el az esemény mai sajtótájékoztatóján.

Pécsen már harmadik éve rendeznek karácsonyi vásárt a belvárosban, ám az idei programsorozat minden szempontból rekordokat fog dönteni - jelezte Páva Zsolt, a baranyai megyeszékhely fideszes polgármestere. Mint mondta, idén a város főterén, a Széchenyi téren több mint hetven pavilonban kínálják a kézművesek portékáikat december 24-ig, itt szolgálnak fel forró italt, harapnivalót. A több mint négyhetes rendezvényen mintegy nyolcvan programon vehet majd részt a várt negyvenezer látogató - tette hozzá a városvezető.

hirdetés

 

Fodor József, a rendezvényt megvalósító Pécsi Fesztiválszervező NKft. ügyvezetője kiemelte: az adventi programsorozat költségeit az árusok helypénzeiből, városi támogatás nélkül rendezik meg. A programokról szólva beszámolt arról, hogy péntektől minden este két alkalommal adventi fényjáték és épületvetítés várja a Széchenyi térre sétálókat, akik megcsodálhatják a Nádor Szálló adventi ablakából alászálló fényangyalkát is. A legkisebbek feladhatják kívánságaikat a Mikulás postaládájába, felkereshetik a Mikulás Házát, sőt advent első vasárnapján közösen ki is festhetik a városi betlehemet.

 

A látogatók a minden hétvégén reggeltől késő délutánig tartó gyermekprogramok mellett kétszer is részesei lehetnek a Bikali Élménybirtok előadásának. A város általános iskolái és gimnáziumai is készültek a rendezvényre: az ünnepi hétvégéken dal- és verscsokrokkal, karácsonyi táncelőadásokkal színesítik a programsort. Az adventi időszak szombatjain a jótékonyság is szerepet kap Pécsen: helyi cégek és az Élmény Kommandó csapatának összefogásaként a rászoruló családok gyermekeinek varázsolják a karácsonyt igazi ünneppé, de a látogatók is adakozhatnak majd.

 

A Széchenyi téren ma felállították azt a majdnem húszméteres, Pécs-Somogyban kivágott fenyőt, amely a város karácsonyfája lesz. A díszítés szerdán délutánra ér véget. A tízezer fénypontot magában foglaló égősort és a belváros díszkivilágítását pedig péntek este kapcsolják fel.

 

Forrás: MTI, MTI-fotó: Sóki Tamás

 

A részletes programért kattintson az esemény Facebook-oldalára.

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. július 1. - Az önkormányzat tervei szerint még a nyáron megkezdődhet a közbeszerzési eljárás a több mint húsz éve lakatlan huszonöt emeletes pécsi magasház bontására - nyilatkozta Csizi Péter alpolgármester.

zoo-pecs-latvany2-400-1419501332.jpgPécs, 2014. december 25. - Igazgatója szerint a jövőben akár a hazai leglátogatottabbak közé is tartozhat a jövő nyárra akvárium-terráriummal és ökoturisztikai élményparkkal bővülő pécsi állatkert.

Egyre terjed az országban az influenza járvány, a múlt héten 23 ezer új beteg lett.