Példaértékű módszertani program a Gosztonyi utcában

2014. január 28., kedd 14:53

A Dél-dunántúli régióban elsőként, hiánypótló szolgáltatásként, az SNI családi napközi létrehozásával, a Kisgyermek Szociális Intézmények újabb lépést tehet a szolgáltatási szemléletű, egyedi igényekre és szükségletekre is választ adó, gyermek és családbarát szolgáltatási struktúra kialakítása felé; segítséget nyújtva azoknak a családoknak is, akik (jelenleg) normál bölcsődei csoportba nem integrálható SNI kisgyermeket nevelnek.

Lajtai Zsoltné Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kisgyermek Szociális Intézmények megbízott igazgatója ismertette, hogy a Kisgyermek Szociális Intézmények tizenegy bölcsődét, egy családok átmeneti otthonát és egy családi napközit működtető gyermekjóléti intézmény, mely kiemelten kezeli a sajátos nevelési igényű kisgyermekek (SNI) nevelését, gondozást, korai fejlesztését.

 

Az igazgatóasszony elmondta, előfordul, hogy olyan súlyos fogyatékossággal élő kisgyermekek szülei keresik meg az intézményt, akik gyermekük állapota vagy magatartási/viselkedési problémája miatt nem integrálhatóak gyermektársaik közé. A megvalósítandó családi napközi nagy segítséget nyújt az érintett családok számára, amely a gyermekek nevelése, gondozása mellett, a fejlesztésüket is tudja vállalni, míg a szülők dolgoznak, vagy egyéb ok miatt nem tudják biztosítani gyermekük felügyeletét.

hirdetés

 

Csizi Péter Pécs Megyei Jogú Város alpolgármester ismertette, hogy a projekt összesen 19 988 559 Ft-ból valósul meg. A városvezető elmondta, hogy az összegből sor került egy speciális csoportszoba kialakítására, valamint az SNI-s gyermekek neveléséhez szükséges eszközök beszerzésére, a kisgyermeknevelő és a kisegítő bérének, illetve a mozgásterapeuta és gyógytornász költségének fedezésére 2015 novemberéig. Az alpolgármester kifejtette, hogy a családi napközi szolgáltatás 2013 decemberétől kezdte meg működését, hétfőtől péntekig 8 órától 16 óráig áll a kisgyermekes családok rendelkezésre, egyedi igény esetén meghosszabbított nyitva tartással.

 

Csizi Péter örömét fejezte ki, hogy a Pécsi Kisgyermek Szociális Intézmények az eddigi szakmai elismerések után, a megvalósítandó szakmai munkájával ismét egy rendkívül színvonalas módszertani példával gazdagíthatja az SNI-s kisgyermekekkel foglalkozó szakirodalmat, ugyanis az elkövetkező két év során végrehajtandó program a projekt zárásakor kiadásra kerül.

 

Dr. Merza Péter a projektmenedzsment feladatokért felelős Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a projekt során összesen 27 fajta különböző beltéri játék, 29 különféle típusú a szolgáltatást segítő eszköz (írószer, gyurma, habszivacs, stb.), valamint textilek, bútorok, udvari játékok is beszerzésre kerültek.

Kapcsolódó cikkek

2015a-400-1420063125.jpgPécs, 2014. december 31. - Valamennyi olvasójának sikeres és boldog új esztendőt kíván a PécsiPlusz.hu szerkesztősége. Találkozzunk 2015-ben is!

harkany-zold-1382162399.jpgNagy összegű támogatást nyert Harkány Város Önkormányzata a Bio- és megújuló energiafelhasználás startmunka mintaprogram támogatása” pályázaton, melyet 2012 szeptemberében a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjához nyújtott be. A polgármesteri hivatal korszerűtlen fűtési rendszerét biomassza üzemelésű kazán beépítésével modernizálták.

pecsi-onkormanyzat-alakulo-ules400-1416003979.jpgPécs, 2014. november 15. - Az önkormányzat csütörtöki ülésén eredménytelennek nyilvánította a 25 éve üresen álló Magasház bontására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Az érvényes ajánlatot tevőkkel hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást kezdeményeznek.