PécsMa.hu: rágalmazás miatt jogerősen elítélték a pécsi MSZP-elnököt

2013. november 27., szerda 17:10

Pécs, 2013. november 27. - Jogerősen bűnösnek mondta ki és egy év próbára bocsátotta Nyőgéri Lajost, az MSZP pécsi szervezetének elnökét a Szekszárdi Járásbíróság, amiért valótlan tartalmú szórólapokat terjesztett Páva Zsoltról, Pécs fideszes polgármesteréről - adta hírül a PécsMa.hu hírportál.

A portál beszámolója szerint az MSZP pécsi elnökét nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért ítélték el októberben, mert megrendelésére több ezer példányban készítettek, majd terjesztettek Pécsett valótlan információkat tartalmazó szórólapokat 2011 őszén.     A híradás szerint a szórólapokon az állt, hogy Páva Zsolt évi több millió forinttal "emelte meg" saját jövedelmét.

 

hirdetés

A PécsMa szerint a szocialisták az egykulcsos adórendszer bevezetését próbálták így "lefordítani" az átlagembereknek, emellett a Fidesz pécsi országgyűlési képviselőit is pénzeszsákokkal együtt ábrázolták.

 

A honlap szerint rendőrségi nyomozás megállapította, hogy Páva Zsolt fizetése fillérre ugyanannyi, mint elődeié volt. 2006 óta ugyanis változatlan Pécsett a polgármesteri illetmény, azon pedig csak a közgyűlés tudna emelni.

 

Az internetes lap beszámolója szerint az eljárásban Nyőgéri Lajos végig tagadott, végül elismerte, hogy a szórólapokat az MSZP pécsi szervezete megbízásából ő maga rendelte meg, viszont szerinte ezen egyáltalán nem volt becsületsértő tartalom.

 

A testület enyhítő körülményként értékelte, hogy Nyőgéri lényegében beismerő vallomást tett, emellett figyelembe vették az ítélet kiszabásakor büntetlen előéletét, valamint azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia - olvasható a cikkben.

 

Nyőgéri Lajos nyilatkozatot juttatott el a szerkesztőséghez, amelyben azt írta: Páva Zsolt félrevezető módon valótlanul állította nyilvános, közhiteles vagyonnyilatkozatában, hogy 800 ezer forint a fizetése. "A polgármesteri vagyonnyilatkozatot én valósnak tartottam, ezért tagadtam és tagadom most is, hogy az a szórólap, amely erről szólt, nem az igazságot tartalmazta. A mai napig nem tudjuk a választ arra, hogy Páva Zsolt miért nem a valós fizetését tüntette fel a vagyonnyilatkozatában?" - írta az MSZP városi elnöke.

 

A lap kereste Páva Zsolt polgármestert, aki nem kommentálta az ítéletet.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. december 12. - Százhúszmillió forintos európai uniós forrásból felújított új telephelyére költözött a pécsi horvát nemzetiségi óvoda - tájékoztatta Győrvári Gábor Zoltán, a Miroslav Krleza Horvát Iskolaközpont igazgatója az MTI-t pénteken.

Pécs, 2015. november 30. - A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. szervezésében tartották meg november 23-24-én a „Fellépés, szociális városrehabilitáció Pécsett” címet viselő TIOP- és TÁMOP-projektek közös zárókonferenciáját. Az esemény egyben a Pécs-Somogyon, Pécsbányán és a Hősök terén megvalósult, a Dél-dunántúli Operatív Program keretében lezajlott projektek zárórendezvénye is volt.

Budapest, 2013. augusztus 6. - Műszaki hiba miatt 20-40 perces késésre számíthatnak a pécsi, illetve a székesfehérvári vasútvonalon utazók - közölte a Mávinform sajtóügyeletese kedd délután az MTI-vel. Várhatóan csak késő este áll helyre a rend.