PÉCSEXPO: neves fellépők, bemutatkozó iskolák

2014. május 29., csütörtök 06:00

pecsexpo2014-plakatreszlet400-1401292052.jpgPécs, 2014. május 29. - Rudán Joe, az Abba Sisters, Détár Enikő és a Brassdance fúvósai - csak néhány azok közül, akik fellépnek a PÉCSEXPO idején az Expo Centerben. A látogatókat emellett számos más szórakoztató program is várja. Az iskolák, kulturális csoportok számára felkínált bemutatkozási lehetőséggel idén is sokan élnek.

Már a negyven évvel ezelőtti induláskor is szerves része volt a PÉCSEXPO menetrendjének a szórakoztató programok színes tárháza. Ezúttal sem lesz másként, hiszen a kiállító cégek standjai és az üzletembereknek szóló szakmai rendezvények mellett színpadi produkciók egész sora várja a közönséget. Érdemes lesz június 5-8. között kilátogatni az Expo Centerbe, hiszen nem mindennap látható produkciókkal találkozhatnak az érdeklődők.

 

Pénteken egész délután tánc- és divatbemutatókat láthatnak a vásár vendégei. Fellépnek többek között a pécsi Fordan Sportegyesület táncosai és a Cordão de Ouro csoport a hazánkban is egyre népszerűbb, brazil eredetű harcművészeti játékkal, a capoeirával. Nem csalódnak a zenebarátok sem: előbb a P. Mobil és a Pokolgép egykori énekese, a pécsi Rudán Joe lép fel saját zenekarával, majd a szintén pécsi Brassdance rézfúvósai zárják a napot.

hirdetés

 

A szombati nap fő attrakciója a 2014-es Pécs Szépe megválasztása lesz, de aznap láthatja a közönség az Eurodance táncosait és Ritmo sportegyesület latintánc-bemutatóját is. Sőt, a szépségverseny szünetében színpadra lép Détár Enikő is.

 

A vásár utolsó napján először a küzdősporté lesz a terep: a sportág egyik legnevesebb hazai edzője, Heckenberger Iván feketeöves, ötdanos mester tart thai-boksz-bemutatót csapatával. A folytatás már a könnyedebb műfajoké: divatbemutatók, és a legendás svéd együttes dalait előadó Abba Sisters fellépése lesz látható a délután hátralévő részében, majd a PÉCSEXPO-t a Brassdance fúvósai zárják.
___

 

Régi hagyomány, hogy a PÉCSEXPO színpadán az ismert és nagynevű fellépők mellett lehetőséget kapnak a város iskoláinak, kulturális egyesületeinek művészeti csoportjai, együttesei. Ez idén sincs másként: a fellépők sorát délelőtt és kora délután a négy nap szinte mindegyikén valamelyik helyi iskola produkciója nyitja.

 

A PÉCSEXPO ugyanis aktív szereplője kíván lenni a pécsi közösségi és kulturális életnek, ezért szélesre tárja kapuit mindenki előtt. Ennek szellemében mutatkozhatnak be évről évre a város iskolái a vásáron, amivel egyszerre teszik sokszínűbbé a programkínálatot és erősítik a rendezvény családi jellegét.

Idén négy iskola tanulói kapnak majd szerepet. A Szent Mór diákjai a Liszt Ferenc Zeneiskolával közösen készülnek egy zenés-énekes produkcióra, míg a kertvárosi Illyés Gyula Általános Iskolából a néptánccsoport fellépését tekinthetik meg a vendégek. Tőlük kissé eltérő attrakcióval rukkolnak elő a Simonyi Károly Szakközépiskolából érkezők: a tanulók ugyanis fodrász- és sminkbemutatón tárják a közönség elé szakmájuk fortélyait a vásár első két napján. Meg kell említeni még a többezres hazai horvátság egyik oktatási bázisát, a Miroslav Krleža Iskolaközpontot, amelynek diákjai szintén bemutatkoznak szombaton délelőtt.

 

Aki a részletekre is kíváncsi, illessze be a programjába a PÉCSEXPO-t június elején, és győződjön meg mindenről a saját szemével! További tudnivalókért kattintson ide.

 

Forrás: Expo Szervező Kft.

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. február 15. - Több mint 2500 hektár termőföld árverésével folytatódik a Földet a gazdáknak program Baranya megyében márciusban - közölte a megyei kormánymegbízott.

Komló, 2013. november 9. - Hosszú út vezet a nemzeti felzárkózási stratégia sikeréhez, de az általa elindított pozitív változások jelei már láthatók - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Komlón.

Pécs, 2016. december 4. - A hónap első napján debütált a kizárólag baranyai alkotókat, designereket és kézműveseket tömörítő innovatív, online piactér. Szalona Szandrával és Török Gergő Zoltánnal a kezdeményezés ötletgazdáival beszélgettünk az indulásról, helyi alkotókról, fogadtatásról és a piacteret körülvevő miliőről.