Pécs-Abaliget út: felújítás, forgalomkorlátozások

2014. március 16., vasárnap 07:00

Pécs, 2014. március 16. - A Magyar Közút országos szinten 34 milliárd forint összértékű útfelújítási munkálatai érintik a 6604-es Pécs-Abaliget összekötő út 1,3 kilométeres szakaszát is. Az útrekonstrukció itt március 17-től várhatóan egy hónapon keresztül tart majd. A beruházást a megfelelő időjárási körülmények között folyamatosan végzik.

A 6604-es Pécs-Abaliget összekötő út 1,3 kilométer hosszon újul meg a 4+120-as és a 5+400-as kilométerszelvények között, a kivitelezési munkálatok március 17-től indulnak a Pécs lakott területe után kezdődő szakaszon.

hirdetés

 

A beruházás során az út melletti acél vezetőkorlátot elbontják, az útszakaszt pedig teljes szélességben felújítják. A burkolat marása után a felület újraaszfaltozását is elvégzik a megfelelő forgalomkorlátozások mellett.

 

A Magyar Közút a vezetőkorlát hiánya miatt kéri a közlekedőket, hogy fokozottabb figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek a felújításra kerülő útszakaszon.

 

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Kapcsolódó cikkek

A Pécsi Ítélőtábla tizennégyről tizenegy év fegyházra enyhítette jogerősen annak a nőnek a büntetését, aki agyonütötte újszülöttjét tavaly Pécsett.

Pécs, 2015. június 29. - A közigazgatás korszerűsítésének folyamata hamarosan fontos állomásához érkezik a baranyai megyeszékhelyen. Július 3-án megkezdődik a Kossuth téren a második pécsi kormányablak kialakítása - közölte a Baranya Megyei Kormányhivatalt vezető Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott.

Pécs, 2014. augusztus 21. - Idősek gondozására felvett állami támogatással élt vissza a gyanú szerint egy pécsi székhelyű alapítvány, az ügyben eljárást folytat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága - közölte a szervezet sajtóreferense.