Páva Zsolt: Pécs látványos fejlődésnek indulhat

2015. január 16., péntek 06:00

Pécs, 2015. január 16. - A polgármester szerint húsz év után az első olyan évet kezdi meg a város, amikor a jövőre koncentrálhat a múlt helyett, és minden adat azt mutatja, hogy a baranyai megyeszékhely 2015-ben látványos fejlődésnek indulhat.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) az önkormányzat és a városi tulajdonú gazdasági társaságok pénzügyi helyzetét bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, 2015 történelmi fordulópontot hoz a város számára, ugyanis már nem "a múlt kétes örökségének, terheinek, adósságainak, elrontott üzleteinek cipelése és rendbetétele a legfontosabb feladat, hanem Pécs és az itt élők tisztes gyarapítása".

hirdetés

 

A városvezető utalt arra, hogy a kormány segítségével Pécs korábbi 46 milliárd forintos adósságállománya 2 millió forintra csökkent, s a városi tulajdonú gazdasági társaságoknál is csaknem felére, ötmilliárd forintra esett vissza ez az adat, miközben a cégek fejlesztéseket is végre tudtak hajtani.

 

Páva Zsolt hangsúlyozta: ettől az évtől kezdve a pécsi önkormányzat mindent versenyképessége növelésének rendel alá, s 2020-ig el kívánják érni, hogy mindenki dolgozhasson a városban, aki akar. Hozzátette: a város számára az évtized végéig a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban mintegy 31 milliárd forintot biztosítanak; a pénzt teljes egészében megtérülő és munkahelyteremtő beruházásokra fordítják.

 

A polgármester kitért arra, hogy a pécsi versenyképesség növeléséhez szükséges első lépések már folyamatban vannak. Kifejtette: a polgármesteri hivatal átszervezésével párhuzamosan komoly szervezeti és strukturális átalakításokat kezdtek meg a város tulajdonában álló gazdasági társaságoknál is, annak érdekében, hogy ezek hatékonyabban, gazdaságosabban működhessenek a jövőben.

 

Páva Zsolt szerint Pécsnek oka van optimizmusra, mert minden adat azt mutatja, hogy 2015 lesz az az év, amikor a város látványos fejlődésnek indulhat, és 2020-ra komoly gazdasági tényezővé válik a régióban.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

gandhi-indiai-szoba-atadasa400-1397066206.jpgPécs, 2014. április 9. - Húszéves a pécsi Gandhi Gimnázium, amelyben már nyolcszáznál is több roma diák szerzett érettségi bizonyítványt. Az alkalomból "indiai szobát" adtak át az iskolában.

pecsi-kesztyu1-400-1437592594.jpgPécs, 2015. július 23. - A korábban egyszerre ötezer embernek is munkát biztosító pécsi kesztyűipar történetét feldolgozó múzeum nyílt szerdán a Széchenyi téren.

Pécs-Szentlőrinc, 2016. augusztus 3. - A Baranya Megyei Vállalkozói Központ idén rendezi 23. agrárvásárát, a Szentlőrinci Gazdanapokat. Szakvásár lévén évről évre tartják magukat a „műfaji keretek” között, azaz elsősorban a legújabb termeléstechnológiáknak, gépeknek, innovatív fejlesztéseknek, állatkiállításnak, kis- és nagytermelőknek, külföldi partnereknek, üzletembereknek és nem utolsó sorban a közönséget vonzó szakmai és szórakoztató programoknak adnak teret.