P. László tárgyalása- Első nap

2013. február 18., hétfő 22:03

 

2433768-dsc-4425-1361221616.JPG

Hétfőn délelőtt kezdődött a Pécsett meggyilkolt lány, Bándy Kata gyilkosának első tárgyalási napja.
A tárgyalás még két napig tartani fog, azonban ítélet egyelőre nem várható...

Feszült csend és ellentmondásos vallomások jellemezték a pécsi rendőrpszichológus lány gyilkosának hétfő reggeli tárgyalását.
Bándy Kata ügyét mára már mindenki ismeri, azonban még most is rengeteg a tisztázatlan körülmény arról az estéről, mikor a hazafelé tartó lányt P. László a vád szerint megerőszakolta, majd megfojtotta.
Azóta rengeteg pletyka és kétes információ keringett az esetről, hetekig a közösségi oldalak állandó témájaként szerepelt, ahol felhasználók ezrei fejezték ki részvétüket a lány halála miatt.
A gyilkos iránt pedig gyűltek az indulatok...

 

 

Elferdült történet

 

Ahogy egyre több információ derült ki a gyilkosságról, valamint elterjedt a gyilkos teljes neve és fotói, sokak számára a történet egészen új megvilágításba került.
Az eset jó apropóul szolgált például arra, hogy újra előkerüljön a „cigánybűnözés” témája, de sokak véleménye szerint az eset főleg azért kapott akkora hangsúlyt a médiában, mert a meggyilkolt lány történetesen a rendőrségen dolgozott.
Egy hét leforgása alatt Bándy Kata sok ilyen és ehhez hasonló kényes téma szinte emblematikus arca lett.
Ezért a lány családja sajtóközleményt adott ki, melyben határozottan ellenezte, hogy lányuk történetét bármilyen politikai vagy egyéb indíttatású célokra használják.

hirdetés


Azóta...

 

Hogy hogyan hatott a pécsiek életére az eset?
Sokak- főleg fiatalok- nem érzik biztonságban magukat este az utcákon.
Talán pozitívumnak mondható, hogy azóta a fiatalok felelősségteljesebbek egymással.
Vigyáznak egymásra, a fiúk gyakran nem engedik egyedül haza a lányokat.
„A lányokat mindig hazakísérjük”- nyilatkozta egy fiú a TV2 Tények című műsorában.
Azonban vannak olyanok is, akik szerint Pécs még mindig biztonságos város, melynek lakói vigyáznak egymásra.

 

 

Néhány fiatal véleménye a témáról:

 

„ Nekem nagyon változott a közérzetem a tekintetben, hogy sötétedés után már nem megyek ki az utcára egyedül. Most éppen azon töröm a fejemet, hogy veszek valami önvédelmi felszerelést. Úgy vélem Pécs biztonsága egyre rosszabb és rosszabb. „- Barbi, 21 éves


„Én az eset után jó ideig férfi létemre kényelmetlenül éreztem magam sötétedés után az utcán. Örültem, hogy a párom nem pécsi, és nem kell este az utcán lennie. Édesanyám elé azóta is kimegyek minden este, amikor későn jön haza a munkából. „-Zsolt, 22 éves


A tárgyalás

 

A reggel 9-kor kezdődő tárgyalást P. László szinte szó nélkül állta végig, így csak a rendőrségen korábban tett nyilatkozatát olvasták fel.
Vallomásában azt állította, hogy ismerte a lányt, és, hogy többször találkozott vele korábban. Ám ennek ellentmond, hogy az általa vallott időpontokban Bándy Kata épp külföldön tartózkodott.
Továbbá beismerte, hogy tettét egyedül követte el, és,hogy drogot és alkoholt is fogyasztott a támadás előtt.

 

 

„Az ügyvéd megkérdezte, hogy miért csak az utolsó vallomásában beszélt arról, hogy ismerte a lányt. Erre P. azt válaszolta, hogy már korábban is vallott erről, de a rendőrök nem hitték el, s meg is fenyegették, mondván, hogy képzeli, hogy egy pszichológus lány szóba áll egy ilyen fiúval. „
/bama.hu/


A per délutáni folytatásán a tanúk meghallgatása következett. A tanúk között Bándy Kata volt kolléganője, édesapja, és gyerekkori barátnője is szerepelt.
Ezután a vádlott élettársa és édesanyja tanúskodott.

 

 

A bíróság a három kitűzött nap alatt összesen 50 tanú meghallgatását tervezi.

Ha P. Lászlót végül bűnösnek találják, akár életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik.

 

A tárgyalás kedden folytatódik...

 

 

Illés Anett

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. november 30. - A Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. szervezésében tartották meg november 23-24-én a „Fellépés, szociális városrehabilitáció Pécsett” címet viselő TIOP- és TÁMOP-projektek közös zárókonferenciáját. Az esemény egyben a Pécs-Somogyon, Pécsbányán és a Hősök terén megvalósult, a Dél-dunántúli Operatív Program keretében lezajlott projektek zárórendezvénye is volt.

Idén a 2015-ös EUROPA CANTAT fesztivál városa, Pécs ad otthont az Európai Kórusszövetség – Europa Cantat éves közgyűlésének november 8-tól 10-ig. A rendezvényre 120 vendéget várnak 24 országból, akiknek most lehetőségük lesz az összeállított komplex programsorozaton keresztül egy kis ízelítőt kapni a város hangulatából, infrastruktúrájából.

Megújult árukészlettel ismét garázsvásárt rendez Rácvárosi úti telephelyén a pécsi Szemem Fénye Alapítvány. A vásár napján, augusztus 9-én körbejár kisteherautójuk is a városban, tehát várják azok jelentkezését, akik adományt ajánlanának fel számunkra.