Önkormányzat 2014 - hét párt állított megyei listát

2014. szeptember 12., péntek 06:00

Pécs, 2014. szeptember 12. - Baranyában hét párt területi listáját vették nyilvántartásba az októberi önkormányzati választásra - tájékoztatta a megyei területi választási iroda vezetője az MTI-t.

Göndöc András elmondta: a területi választási bizottság kedden kisorsolta a listák sorrendjét. Első helyen a Fidesz-KDNP szerepel, amelyet a Jólét És Szabadság Demokrata Közösség, az Együtt-A Korszakváltók pártja, a Jobbik, a Nyugdíjasok Baranya Megyei Képviselete, az MSZP, az LMP és a Demokratikus Koalíció (DK) követ.

hirdetés

 

Hozzátette ugyanakkor, hogy a Jólét És Szabadság Demokrata Közösség listáját nem vették nyilvántartásba, mert a választási bizottság szerint nem gyűjtötte össze a szükséges 985 érvényes ajánlást. A szervezet csak abban az esetben szerepelhet a szavazólapon, ha péntek 16 óráig fellebbez, és ennek helyt adnak.

 

A Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint Baranyában a megyei önkormányzati választáson a jelenlegi állás szerint a hét nyilvántartásba vett párt listáján 128 jelölt szerepel: a Fidesz-KDNP 56, az MSZP 21, a DK 18, a Jobbik 16, az Együtt és az LMP 8-8, a nyugdíjasok képviselete egy jelöltet indít a 19 tagú megyei közgyűlés mandátumaiért.

 

A Fidesz-KDNP listáját Nagy Csaba, az MSZP-ét Nagy Attila, a DK-ét Sütő László, a Jobbikét Szőcs Norbert, az Együttét Berkecz Balázs, az LMP-ét Angyal Károly Tibor vezeti, a nyugdíjas szervezetet pedig Matis Géza József képviseli.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

arviz-1370367199.jpg

Jó a fizikuma, van egy kis szabadideje és félti a megyéjét az árvíztől? Akkor a katasztrófavédelemnek Önre van szüksége! Minden segítő szándékú polgárt várnak, akik részt tudnának venni homokzsák töltésben vagy -pakolásban.

mezoszel-csizi-peter400-1393861378.jpgPécs, 2014. március 3. - A Mezőszél utcai óvoda és bölcsőde 1972-ben épült panel elemekből, ám mivel azóta nem volt lehetőség felújításra, ez mostanra már elengedhetetlenné vált.

Pécs, 2016. június 11. - A Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezésére, a Tensi Pécs utazási iroda az Irány Pécs Nonprofit Kft. és számos stratégiai partner közreműködésével skandináv utazó bloggereket látott vendégül Pécsen június 3-tól 5-ig.