Öngyilkos akart lenni a pécsi gimis

2013. október 16., szerda 05:45

A középiskolás fiú egy intő miatt ugrott ki a PTE Babits Mihály Gimnázium és Szakközépiskola második emeleti ablakából - olvasható egy tegnapi bejegyzésben a PécsMa.hu portálon.

A 15 éves fiú, T. Bálint tudomásunk szerint igazgatói intőt kapott, de előtte összeverekedett egy iskolatársával. A csatát ő vesztette el. Emiatt, illetve az írásbeli figyelmeztetés miatt kísérelt meg öngyilkosságot. Búcsúlevelet is írt.

hirdetés

 

Kilencedik osztályba jár és a WC ablakából, a második emeletről vetette ki magát kicsöngetés előtt pár perccel. A zuhanást túlélte, de információink szerint nyílt lábszártörést szenvedett és el is ájult. Az eszméletlen testét a diákok vették észre, ők hívták a mentőket is, akik kórházba szállították.

 

A mentőszolgálat ügyelete megerősítette, hogy riasztották őket az esethez, ám a fiú állapotáról személyiségi jogok miatt nem adtak semmilyen információt. Értesüléseinket, miszerint lábszártörést szenvedett, viszont nem cáfolták.

 

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint sem bűncselekményre, sem szabálysértésre utaló körülmény nem merült fel.

 

Forrás: PécsMa.hu

Kapcsolódó cikkek

Leonardo lova ezzel csatlakozik a „Ragyogjon kékben” világméretű kampányhoz. 

11825239-949964005066914-7130665463671207562-n-1438331296.jpg

Legalábbis a belvárosból. A kórusfesztivál idején a rend őrei igyekeznek kiterelni a hajléktalanokat, ami persze nem vonatkozik a nem mindig csúcs színvonalú utcazenészekre- hiszen fesztivál van.

szaszvar-regen400-1443066342.jpgSzászvár, 2015. szeptember 24. - A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a „Szászvár - középkori élet a várkastélyban” projekt keretében irodalmi- és rajzpályázatot hirdet Baranya megyei általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulói számára.