Ökoközpont lett a bakonyai Erdő Háza

2014. május 11., vasárnap 19:00

bakonya-sasvolgy-erdo-haza400-1399826686.jpgBakonya, 2014. május 11. - Országosan egyedülálló ökoközponttá vált a Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolájának szálláshelye és oktatóbázisa. A 83 millió forintból megújult létesítményt Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter adta át pénteken.

A Hetvehely felől megközelíthető Erdő Háza a 79 millió forint európai uniós pályázati támogatást élvező beruházásnak köszönhetően mostantól maga állítja elő a működéséhez szükséges villanyáramot és a meleg vizet, üzemeltetését szürkevízhasznosító-rendszer és gyökérzónás szennyvíztisztító teszi környezetbaráttá.

 

A turistaházak, turistautak, erdei iskolák felújítását célzó kormányzati program részeként az elmúlt négy évben 4 új erdei iskola épült fel, 13 megújult, így ma már 32 ilyen létesítmény áll a diákok rendelkezésére, melyeket összesen 66 ezren kerestek fel az elmúlt időszakban. A kiránduló családokat idén 15 felújított turistaház várja.

hirdetés

 

Az állami erdészetek 2011 óta 4 milliárd forintot költöttek több mint 140 közjóléti beruházásra. Ezek tanösvényeket éppúgy érintettek, mint kilátóhelyeket, pihenőhelyeket, múzeumokat, vagy vadasparkokat. Emellett sor került több mint félezer kilométer turistaút, erdei sétaút kijelölésére, felújítására. Németh Lászlóné szavai szerint e törekvéseknek már érezhető a hatása: emelkedik a túrázók száma, s 2010 óta megnégyszereződött a kisvasutak forgalma.

 

A miniszter szólt arról, hogy megkezdődött a www.erdeiszallas.hu honlap tesztüzeme. A portált azért hozták létre, hogy mindenki számára könnyen és gyorsan elérhetővé váljanak a turistaházakkal kapcsolatos információk.

 

Keszi László, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az Erdő Háza 4 évvel ezelőtt létesült azért, hogy a 18 éves, minősített árpádtetői Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola többnapos bentlakásos programokkal is lehetőséget nyújtson a természetben tanulásra, önálló felfedezésekkel megfigyelésekkel az ismeretek bővítésére.

 

A mostani beruházással a létesítmény bővült, akadálymentessé vált, benne központifűtés-rendszert, udvarán úgynevezett komposzt WC-ket, a madármegfigyeléseknél előnyös lombházat és egy kemencét is építettek. Az újonnan vásárolt terepi megfigyelési és mérőeszközök hatékonyabbá teszik az oktatást, a 37 kerékpár pedig megkönnyíti a térség látványosságainak elérését.

 

Forrás: MTI, fotó és bővebb információ: Mecsekerdő Zrt.

Kapcsolódó cikkek

szauna-panorama400-1393664678.jpgMagyarhertelend, 2014. március 1. - Örülhetnek a baranyai szaunabarátok: március 7-től 9-ig a Magyarhertelendi Termálfürdő lesz a házigazdája a Szauna Szeánsz Oscar harmadik középdöntőjének.

harkany400-1474146643.jpg

Harkány, 2016. szeptember 18. - Időjárási szempontból rendhagyó nyáron vagyunk túl, hiszen az előző évekhez képest gyakran csak a naptár engedett arra következtetni, hogy milyen hónapban is járunk.

dns400-1425204890.jpgPeking-Budapest, 2015. március 2. - Egy pekingi kutatócsoport tanulmánya szerint a szingliség sokaknál genetikailag kódolt. Dr. Szöőr Anna szerint ezt tudomásul kell vennünk, ugyanakkor nem ítélhetők magányra az ilyen DNS-mutációval rendelkezők sem.