Nyílt nap a Beremendi Cementgyárban

2016. augusztus 8., hétfő 07:05

beremend-legifoto400-1470569720.jpg

Beremend, 2016. augusztus 8. - A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) a környezetkímélő cementgyártás bemutatására idén is nyílt napokat szervez. A Beremendi Cementgyárban szeptember 27-én kerül megrendezésre az esemény, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekes és szórakoztató programot kínál.

Az idei nyílt nap középpontjában a környezetbarát cementgyártás és a fenntartható fejlődés áll majd. A gyárat és a technológiát bemutató prezentáció után a vendégek gyárlátogatáson, illetve bányalátogatáson vehetnek részt.

 

A DDC célja, hogy a látogatás során érdekes és interaktív programokon keresztül mutassa be vendégeinek a cementgyártás folyamatát, az anyagok felhasználási módját, valamint a cég környezetbarát tevékenységét, a gyerekeknek pedig további meglepetésekkel készül a vállalat.

hirdetés

 

Az egész napos programsorozatot kiegészítve színes és változatos feladatok is várják a látogatókat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy megismerjék a fenntartható fejlődés fontosságát, valamint közelebb hozzák a cementgyártást a vendégekhez.

 

A DDC minden érdeklődőt szeretettel vár beremendi gyárába szeptember 27-én.

 

A látogatás előzetes regisztrációhoz kötött, jelentkezni a www.duna-drava.hu/nyilt-nap linkre kattintva lehet.

 

Forrás és fotó: DDC

 

ddc-gyarlatogatas-oriasplakat-beremend600-1470569807.jpg

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. december 14. - Az Irány Pécs NKft. adventi belvárosi sétára hív minden érdeklődőt december 17-én, szombaton 14 órától. A résztvevők átfogó képet kapnak a századfordulós belváros kereskedelméről, üzleteiről és a korabeli polgárság vásárlási igényeiről.

nador-advent2014-rotary400-1448106544.jpgPécs, 2015. november 22. - Tavaly is számos gyermek karácsonyát tette boldogabbá a világ egyik legnagyobb humanitárius szervezetének pécsi csoportja. A Rotary Klub Pécs már tavaly is nagy érdeklődés mellett és széles körű támogatással szervezte meg az adventi ajándékozást, ahol rászoruló, tehetséges gyermekeket leptek meg. A jótékonysági akció idén a karácsonyi vásár kiemelt rendezvényeként zajlik.

bachman-zoltan-mti-1435847307.jpgPécs, 2015. július 2. - Elhunyt Bachman Zoltán Kossuth- és Ybl-díjas építész. A nemzet művészét, a Pécsi Tudományegyetem professzor emerituszát életének 71. évében, türelemmel viselt, hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál - írta közleményében az egyetem.