Nézz a tükörbe és utazz ingyen egy hónapig!

2014. december 4., csütörtök 06:00

Pécs, 2014. december 4. - A pécsi tömegközlekedési társaság mellett működő szakszervezet Nézzünk Együtt a Tükörbe programja decemberi akciójával igyekszik az ünnepekhez igazodni. Aki most hajlandó egy kicsit tenni a közöny ellen, egyhavi buszbérletet nyerhet.

A Nézünk Együtt a Tükörbe (NET) programot augusztus elején indította a pécsi tömegközlekedési társaság mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet. Céljuk a cég dolgozóinak népszerűsítése, az, hogy az utazóközönség jobban megismerje és talán így jobban értékelje a munkájukat. Fontos törekvés az is, hogy kikérjék az utasok véleményét és ezzel közelebb hozzák egymáshoz a közlekedés résztvevőit.

hirdetés

 

A program egyik fontos csatornája a NET Facebook-oldala, a csapat decemberi akciója is ehhez  kapcsolódik.

 

Az, hogy utas és buszsofőr, autós, gyalogos és kerékpáros együttélése lehet-e harmonikusabb csak azon múlik, hogy sikerül-e legyőzni a közönyt.

 

A NET igazodva az ünnepekhez ennek szellemében új akciót indít. Azok között, akik december 29-éig lájkolják a program Facebook-oldalát, 30-án egy teljes árú felnőtt és egy félárú januári havi összvonalas bérletet sorsol ki - utóbbi esetében a nyertes döntheti el, hogy tanuló, vagy nyugdíjas bérletet szeretne.

 

A karácsony a szeretet ünnepe, próbáljunk meg a kicsit kapkodós, idegeskedős előkészületek idején is ennek szellemében közlekedni - és decemberben is Nézünk Együtt a Tükörbe!

 

Forrás: a NET csapata

Kapcsolódó cikkek

Harkány, 2016. július 15. - Kétnapos díjugrató versennyel, látványos bemutatókkal, továbbá színes gyermekprogramokkal és lovaskocsikázással várja a lovak és a lovaglás szerelmeseit a Harkány Gyógyfürdő Kupa. Július 16-17-én a harkányi Xavin Hotel melletti területet veszik birtokba a versenyzők és a szervezők, akik szeretettel várnak minden érdeklődőt.

tuzoltomajalis-ajanlo1-400-1399016001.jpgPécs, 2014. május 10. - Idén is minden érdeklődőt szeretettel vár a Flórián-napi tűzoltómajális a pécsi laktanya udvarán. A május 4-i rossz idő miatt a rendezvényt május 25-én, vasárnap tartják meg.

Ezúton értesítjük a tisztelt utazóközönséget és az autósokat, hogy 2014. április 5-én, a II. Kertváros Nap ideje alatt (14-23 óráig) az alábbi forgalmi rend változásra, elterelésre és útvonal-módosításra számítsanak...