Mr. Remy gyrosa

2015. július 8., szerda 20:43

dscf0946-1436382998.JPG

Nemrég egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet az uránvárosi piac mellett helyet foglaló Remy-re, így amikor a közelben akadt dolgom, benéztem. Csak egy egyszerűen "nagyon jó" gyrosra számítottam...

Mint a legtöbb városban, Pécsett is rengeteg helyen falhatunk az egyre népszerűbb csemegéből.

"Mitől lehet egy ezredik gyrosos jobb, másabb a többinél?"-gondoltam magamban. Amikor beléptem a piac széli házikóba, egy tükörmozaikkal dekorált, eddig átlagosnak tűnő helyiséget láttam. Amíg-az amúgy tündéri- kiszolgáló az előttem állókkal foglalkozott, körülnéztem belül-és kinéztem leendő ülőhelyemet kívül, az egyik fa asztalkánál-, ekkor lettem figyelmes az ajtó melletti üvegre, amit rajzok borítottak a hely nevének ihletőjéről, a Lecsó című mese patkányáról, Remyről. A gyerekrajzok között egy emléklap állt, köszönetképp a Szemem Fénye Alapítvány egyik kampányának, a 2014-es I. Országos Palacsinta-lankodás támogatásáért. Több ez, mint családias közeg.

hirdetés

 

Ezután a pultra vándorolt a szemem, ahol egy Szemem Fénye-kassza pihent(a borravalót gyűjtő fekete malacpersely mellett), adományaival a bohóc doktorok munkáját támogathatja a vendég.

Nade végre sorra kerültem. Ahogy említettem, egy kedves, a hőség ellenére is pörgős hölgy szolgált ki.

 

dscf0945-1436383070.JPG

Ha Remy Gyrost kérsz kis tálban, sült krumplit kapsz hozzá, mégpedig szeletekre vágva, fűszerezve. A ropogós szirmok- melyeknek keménységét majd a rájuk csorgó öntet lágyítja meg- a gyros alá kerülnek.

Az eredmény isteni volt. Mellé limonádé és "boldogságcukor" járt ajándékba, ami igazán ötletes és aranyos gesztus.

 

Mivel nagyon ízlett a menü, visszamentem másnap is, ekkor találkoztam Mr. Remy-vel. Miután megettem a krumplis-tálas gyrost, ő mosolyogva állapította meg, hogy én használtam először a lépcső melletti asztalkát.

A lépcsőt ugyanis nemrég újították fel hajléktalanok segítségével, akik munkájukért pénzt kaptak.

 

"Inkább olyanoknak adok munkát, akiknek szükségük van a pénzre és meg is dolgoznak érte"- mesélte a tulaj, akit aggaszt a pécsi hajléktalanhelyzet.

 

Ezért ilyen és ehhez hasonló akciókat máskor is csinál, nemsokára például hajléktalanoknak főznek az étkezde előtt.

 

Érthető tehát, hogy nem csak a jóllakottságtól mosolyogva hagytam el a helyet.

A vendégek iránti figyelmességből és emberségből jeles, és "mellesleg" az a gyros tényleg nagyon finom...

Kapcsolódó cikkek

wakeboard2-400-1446995339.jpgPécs, 2015. november 9. - Vasárnap átadták a Pécsi Víz Szolgáltató Kft. beruházásaként, mintegy félmilliárd forintból épült tüskésréti létesítményt az egykori ipari területen. A Central Wakeboard szabadidőpark európai uniós pályázati forrásból, a pécsi hőerőmű támogatásával jött létre.

penz-1373383753.jpg

Átlag 60 százalékát titkolták el bevételüknek Baranya megyében azok az adózók, akiknél nemrég tartott forgalomszámlálást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Pécs, 2016. május 25. - A héten megkezdték az I. Szulejmán török szultán síremléke (türbéje) melletti, feltehetően egy dzsámi és egy derviskolostor romjainak teljes feltárását magyar és török tudósok Szigetvár mellett - közölte kedden az MTI-vel Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója.