Mesébe illő tanösvény épült Kővágószőlősön

2016. október 25., kedd 07:05

kovagoszolos-meseosveny400-1477371234.jpg

Beremend-Kővágószőlős, 2016. október 25. - Idén hét környezetbarát ötlet valósulhatott meg a Duna-Dráva Cement Kft. által életre hívott Zöld Megoldás-pályázat keretében. Október 23-án az utolsó projektet is átadták. A Jakab-hegyen elkészült mesebeli tanösvény célja, hogy játékos módon mutassa be a táj természeti és kultúrtörténeti kincseit.

A DDC Zöld Megoldás-pályázat minden évben lehetőséget biztosít környezettudatos beruházások megvalósítására. A pályázók a váci, beremendi, és 2015 óta már a pécsi térség non-profit szervezetei és oktatási intézményei közül kerülnek ki.

 

A vállalat összesen 7,5 millió forintot fordít a legjobb pályamunkák megvalósítására, ebből a Beremendi és a Váci Cementgyár környéke 3-3 millió forintos támogatásban részesül, Pécsett pedig 1,5 millió forinton osztozhatnak a győztesek.

hirdetés

 

Az idei utolsó, hetedikként átadott projekt a Kővágószőlősi Önkormányzat gondozásában valósult meg. A projekt keretében megépített tanösvény egyik fontos célja, hogy a jövőben meghatározó szerepet játsszon a gyermekek környezettudatos nevelésében. Az ösvény három turistaútvonalat érint, ezért a természetjáróknak is remek tanulási, felfedezési lehetőséget biztosít.

 

A Jakab-hegyi beruházás emellett mesés táblákkal, történetekkel mutatja be a környék természeti és kultúrtörténeti értékeit, valamint a környező erdők növény- és állatvilágát, így biztosítva a kellemes és hasznos időtöltést. A Duna-Dráva Cement Kft. 1 millió forinttal támogatta az ösvény megvalósítását.

 

Az indulás óta a DDC eddig 21 Zöld Megoldás projekt megvalósulását támogatta összesen több mint 30 millió forintos forrás biztosításával. A pályázatot a vállalat idén is meghirdette, a projektelképzeléseket november 2-ig lehet benyújtani. További részletek: www.duna-drava.hu/hu/zold-megoldas

 

Forrás és fotók: Duna-Dráva Cement

 

kovagoszolos-meseosveny600-1477371403.jpg

Kapcsolódó cikkek

iron-tech400-1384723188.jpgRészben állami támogatással, 450 millió forintos beruházással új üzemcsarnokot épített a fémmegmunkálással foglalkozó Iron-Tech Zrt. Szigetváron. A létesítményt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára adta át.

pannonvolan-1370268578.jpg

A Pannon Volán Zrt. (PV) 2012-ben az előző évekhez hasonló, 6,8 milliárd forint árbevétel mellett megduplázta nyereségét, a társaság tavaly 145,8 millió forint adózás előtti nyereséget könyvelhetett el, szemben az előző évi 68,1 millió forint profittal - mondta el a vállalat gazdasági igazgatója az MTI-nek pénteken.

feketeszen400-1461441805.jpg

Szekszárd, 2016. április 25. - A szénbányászatra alapozott iparfejlesztést terveznek a Kelet-Mecsekben a térség önkormányzatai, a szénvegyészeti program egymilliárd eurós beruházást igényelne.