Megkezdődött a pécsváradi vár felújítása

2013. december 12., csütörtök 15:55

civertanpecsvarad400-1386860167.jpgEgy teljes egészében uniós finanszírozású, 300 millió forintos projektnek köszönhetően újul meg a pécsváradi vár, amelyben zarándokszállás, a bencés életmódot bemutató interaktív tér, látványkonyha, íjászpálya és kovácsműhely is létesül.

Bíró Ferenc, Pécsvárad független polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a régóta várt fejlesztés a napokban indult el, s 2014 nyaráig tart, s teljes egészében Európai Uniós forrásokból, önerő felhasználása nélkül valósul meg. Hozzátette: a fejlesztés nagyságrendjét jól mutatja, hogy utoljára mintegy harminc esztendővel ezelőtt volt komolyabb munka a várban, amelynek egyre magasabb üzemeltetési költségei, valamint romló állaga miatt hatalmas segítséget jelent a sikeres pályázat.    

 

Bíró Ferenc elmondta: a projekt keretében eredeti állapotába állítják vissza az országos jelentőségű műemléki védettség alatt álló épületet, s azt új, a 21. századi követelményeknek megfelelő funkciókkal és szolgáltatási elemekkel töltik fel. A beruházás a szálloda rész felújításával vette kezdetét, és jelentős építési, helyreállítási, felújítási munkálatok következnek a palotaszárnyban is. A megszépült várba számos turisztikai attrakciót terveznek, melyekkel elsősorban a bencés rend, a vár első lakóinak életét szeretnék feleleveníteni.

hirdetés

 

Helyet kap a létesítményben bencés gyógyteázó és gyógyfőzetkészítő interaktív helyiség, illat- és sókamra, bencés gyógytevékenységet bemutató hely, látványkonyha korabeli főző- és sütőeszközökkel, kovácsműhely látványkovácsolással, pihenő- és fényképezőhely „Vak Béla trónjával”, várudvari látványelemek, továbbá a múzeumban a Szent Korona másolatát is kiállítják. Mindezek mellett zarándokszállást is kialakítanak a várszálló felső emeletén, Pécsvárad ugyanis a Magyar Zarándokút egyik állomása, s a vár mint hivatalos pecsételőhely amúgy is népszerű a vándorlók körében.

 

A polgármester beszámolt arról is, hogy a fejlesztéssel nyolc új munkahelyet teremtenek, valamint hogy - az épület műemléki jellegét szem előtt tartva - akadálymentes környezetet alakítanak ki. Pécsváradon abban bíznak, hogy a regionális turisztikai kínálat fejlesztésével a vállalkozói kedvet is ösztönzik, és a vendégéjszakák számának növelése az idegenforgalom tartós erősödését eredményezi majd. Bíró Ferenc annak a reményének adott hangot, hogy a vár eddigi évi 10-12 ezres látogatottsága a következő években 30-50 százalékkal növekszik a fejlesztéseknek köszönhetően. 

 

A pécsváradi vár története több mint ezer évre nyúlik vissza. Eredetileg bencés apátság volt, amelyet 998-ban, a trónra lépése előtt Szent István adományozott az egyháznak. Első apátja a koronát Rómából elhozó Asztrik lett. A monostort már az alapítása után megerősítették, a későbbiekben pedig - már a török kiűzése után - uradalmi központként is működött a vár.  Jelenleg múzeumként és szállodaként funkcionál, legkülönlegesebb értéke pedig az az altemplomi freskó, amely az Árpád-kori magyar művészet egyik legkorábbi – 1158-ból származó – emléke.

 

Forrás: MTI, fotó: Civertan

Kapcsolódó cikkek

onkentesek400-1386888325.jpgÖnkéntes tűzoltó egyesületek vezetőivel és képviselőivel találkozott Mácsai Antal megyei katasztrófavédelmi igazgató és Vetusinszki Balázs tűzoltósági főfelügyelő. Az értekezleten több fontos témát is érintettek a résztvevők, többek között az önkéntesek szerepvállalását a káresetek felszámolásában, a téli időjárási helyzetek kezelésében való közreműködést, de eszközök átadására is sor került.

Pécs, 2013. július 28. - Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vasárnapi Szent István téri szentmiséjével ért véget a HungaRio néven a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóval párhuzamosan megrendezett nemzeti találkozó.

harsfa-sandor-dugonics-utcakereso-hu-1402740671.jpgPécs, 2014. június 14. -  A Tettye Forrásház folyamatosan dolgozik a vízhálózat korszerűsítésén a zavartalan és kiegyensúlyozott ellátás érdekében. Június 16-án a Hársfa út 6. és 16. között indulnak meg a munkálatok, ahol az elmúlt időszakban több meghibásodást okozó, elöregedett öntöttvas gerincvezeték egy szakaszát cserélik ki.