Magas rangú orosz vendégek a fürdővárosban

2013. október 29., kedd 14:00

zart-varosok-harkany400-1383051039.jpgAz Atomerőművel Rendelkező Városok Egyesületének oroszországi képviselői, városvezetői, valamint kormánytisztviselők egy múlt évi szakmai program kedvező benyomásait követve idén októberben visszatértek Harkányfürdőre.

A fürdőváros kiemelt célcsoportja az orosz piac, így Harkányban örömmel fogadták az egykori szovjet „zárt városokból”, vagyis évtizedekig még a térképen sem szereplő nukleáris központokból érkező vendégeket.

 

Az idei konferencia fő témája is a távoli orosz területek lakosságának nyújtható turisztikai és terápiás lehetőségek feltárása és megismerése, illetve az említett városok lakói körében nagy számban előforduló psoriasis és mozgásszervi panaszok hatékony harkányi gyógykezelésének bemutatása volt.

hirdetés

 

A magas rangú orosz vezetők harkányi tartózkodásuk során számos kezelést kipróbáltak, és akadtak közöttük olyanok is, akik a masszázs és fürdő után örömmel jelezték is kedvező tapasztalataikat.

 

Az orosz vendégek és az utazásszervező iroda kifejezte azon szándékát, hogy a jövőben közösen törekednek arra, hogy az orosz turizmus, a vendégek száma hangsúlyos növekedésnek indulhasson Harkányfürdőn.

 

Forrás: Harkány Város Önkormányzata és Harkányi Turisztikai Egyesület

 

zart-varosok-harkany620-1383051162.jpg

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. május 13. - Szombaton, május 14-én speciális tematikájú városnézésekre várja ismét nemcsak a turistákat, de a város múltja iránt érdeklődő pécsieket is az Irány Pécs Turisztikai Nonprofit Kft.

2013. június 20., csütörtök – A pécsi múzeumokat üzemeltető Janus Pannonius Múzeum magasabb vezetői feladatainak ellátására írt ki pályázatot az intézmény fenntartója, a pécsi önkormányzat. Erről a városi közgyűlés csütörtöki ülésén döntöttek a képviselők.

10000lepes2016pecs400-1472558998.jpg

Pécs, 2016. augusztus 31. - A tavalyi év sikerein felbuzdulva idén is megrendezésre kerül a „10 000 lépés érted és értük” jótékonysági séta Budapesten és a nagyobb magyarországi városokban, többek közt Pécsen is. A részvételhez szükséges megvásárolt támogatói jegyekből befolyó összeget a Dóri Háznak ajánlják fel a szervezők.