Leőwey: laborfejlesztés, épületfelújítás

2015. november 2., hétfő 06:00

Pécs, 2015. november 2. - Az európai uniós támogatásból megvalósult, nemrég lezárult „A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a Leőwey Klára Gimnáziumban” projekttel párhuzamosan a város önkormányzata jóvoltából az iskola felújítására is sor került.

Páva Zsolt polgármester a fejlesztéseket összegezve kifejtette: a pályázati forrásból megvalósuló oktatásfejlesztéssel párhuzamosan, a város által biztosított forrásból zajló iskolafelújításnak köszönhetően a Leőwey Klára Gimnázium hírnevéhez méltó infrastruktúrával várja a diákokat.

 

A városvezető az uniós fejlesztés kapcsán kiemelte: a 313,45 millió forintból, 100 %-os támogatással megvalósuló projekt keretén belül nemcsak a labor fizikai felújítására, bővítésére került sor, hanem egy 3D-s képi világot megjeleníteni képes digitális labort is kialakítottak, valamint oktatási és pedagógiai eszközök, bútorok beszerzése is megvalósult. A pályázat keretében a Leőwey Klára Gimnázium természettudományos szaktanárai 12 általános iskola diákjai számára összesen 300 óra keretében mutatták be a labor által nyújtott lehetőségeket, kísérleteket.

hirdetés

 

A polgármester a kivitelezésre rátérve elmondta: az önkormányzat három ütemben közel 400 millió forintot biztosított az intézmény felújítására, ennek első lépéseként zajlott az „A” épület, azaz a főépület homlokzati nyílászáróinak cseréje, az épület teljes homlokzati hőszigetelése, valamint az épületszárny tetőszerkezetének javítása. 2014 őszén a második ütem keretében került sor a díszterem felújítására, valamint ezzel párhuzamosan a díszterem tetejének beépítésére, így helyet biztosítva a francia tagozat számára. A harmadik ütemnek köszönhetően 2015 nyarán valósulhatott meg a „B” és a „C” épületszárny felújítása: tetőjavítás, vakolás, hőszigetelés és nyílászárócsere.

 

Páva Zsolt zárásként a következőket mondta: a mostani felújításoknak köszönhetően az intézmény az ország egyik legmodernebb oktatási infrastruktúrájával rendelkezik, és a hozzá kapcsolódó színvonalas oktatási tevékenység eredményeképpen a Leőwey Klára Gimnázium továbbra is Pécs, a Dél-Dunántúl, valamint Magyarország kiemelkedő oktatási bázisa lesz.

 

Forrás: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Kapcsolódó cikkek

Első alkalommal rendezik meg az egész napos Horvát-Magyar Helyi Termék Fesztivált Orfűn augusztus 18-án, vasárnap egy uniós program részeként. A rendezvény lehetőséget biztosít a régió és a horvátországi Baranja helyi termelőinek a bemutatkozásra, gasztronómiai különlegességeket, izgalmas kísérő programokat kínálva kicsiknek és nagyoknak is nagyszerű kikapcsolódást ígér.

dijatado6-1363794944.jpg

A jelenleg is terjeszkedő, befektetőket váró pécsi Déli Ipari Parkot választotta az Év Legjobb Ipari Parkjává a Nemzeti Külgazdasági Hivatal. 

tettye-pinter-kert400-1385046195.jpgA Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság az Új Széchenyi Terv keretében elnyert hatvanmillió forintnyi pályázati támogatás segítségével valósította meg a mintegy száz éve létesített pécsi Pintér-kert rekonstrukcióját.