Lassan negyven éve szkanderezünk a buszokkal

2014. október 24., péntek 08:00

Pécs, 2014. október 24. - Jövőre lesz negyven éves az a kormányrendelet, amely a menetrend szerinti autóbuszok elindulását segíti. Ennek ellenére nem ivódott bele a legtöbb autósba, hogy kiengedje az „öbölből” a buszt, pedig biztonságosabb és bizonyítottan jót tesz a párkapcsolatoknak is.

Van-e szándék?

 

Sajnos kevesen tudják, de a népszerű nevükön buszöbölnek nevezett megállókból az autóbuszok kiállását kötelesek elősegíteni a közlekedő partnerek, amennyiben ezt hirtelen fékezés nélkül meg tudják tenni.

 

Az erről szóló kormányrendelet 1975-ben született, jövőre lesz 40 éves. Tavaly annyit módosítottak rajta, hogy belevették a diákokat szállító járműveket. Most a rendelet így szól: „Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak, trolibusznak, az iskolabusznak és a gyermekeket szállító autóbusznak a megállóhelyről való elindulását (a jobb szélső forgalmi sávba való besorolását) - ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető - lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni.”

 

Pécsen ez a gyakorlatban a menetrend szerint buszokat jelenti. A kormányrendelet kitér arra: az autóbusz vezetője azonban ilyen esetben is csak akkor indulhat el, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.

hirdetés

 

Már nem is lassú és nem is büdös

 

Annak, hogy az ősrégi szabályt a mai napig sokan nem tartják be, számos oka van. Rendszerint nyilatkoztak úgy a megkérdezett autósok, hogy azért nem engedik ki az autóbuszt, mert lassú és szörnyen füstöl.

 

- Pécsen ma már korszerű, EURO 3, 4, 5, sőt 6-os környezetvédelmi besorolású buszok közlekednek - mondta Hofekker Ferenc, a pécsi busztársaság mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke. - Gyorsulásuk, nyomatékuk és a váltók áttétele elég jó ahhoz, hogy hamar felvegyék a lendületes városi közlekedés ritmusát. Ráadásul a motorok emissziója és az ezzel járó szaghatás is sokkal jobb a közlekedés sok más résztvevőjénél.

 

Na, jó, de melyik busz jár menetrend szerint?

 

Jó kérdés, ezt egy autóban ülve sokszor nehéz megállapítani. Túlzott általánosításnak tűnhet, de akkor járunk el helyesen, ha minden autóbuszt elengedünk, ha lehetőségünk van, amely egy öbölből készül kiállni. Szinte bizonyos, hogy nem egy különjáratot engedtünk el, ha mégis, akkor az azon ülők lesznek nekünk nagyon hálásak.

 

Az autóban ülőknek természetes a kényelem, de lehet, hogy az adott buszon heringek módjára próbálnak az emberek eljutni céljukhoz. Ha kiengedjük a buszt a megállóból, az nekünk csak másodpercekbe kerül, de a rajta állók és a sofőr is igen hálás lesz nekünk, utóbbi ezt általában egy kedves gesztussal jelezni is szokta.

 

Balesetet és otthoni veszekedést előzhetünk meg

 

Az autós helyzete nem csak kényelmesebb, de biztonságosabb is. Normális esetben biztonsági öv védi, míg a buszon ülni sem tud mindig mindenki. Azt kevesen tudják, de ha induláskor a busz vezetőjének hirtelen fékeznie kell, az legalább annyira balesetveszélyes, mint nagyobb sebességnél.

 

- Ez a buszok sajátosságából fakad - magyarázta Hofekker Ferenc. - Ha kis sebességnél hirtelen lassítani kell, mondjuk, mert nem kapott a busz elsőbbséget, vagy egy autós kivált a külső sávra, ahova éppen besorolt volna, a sofőr lelép a gázról és a fékre tapos. Ettől a hagyományos és az óriási nyomatékot megmozgató motorfék is működésbe lép. Kevesen tudják, de emiatt már 3 kilométeres sebességnél is komoly balesetet szenvedhetnek az utasok.

 

Vannak Pécsen különösen érintett buszmegállók. A Bőrgyár megálló Kertváros felé például ékes példája annak, hogy milyen kevesen ismerik - vagy használják - a fenti jogszabályt. Három másodperccel kellene csak többet várni, ha kiengedjük a buszt magunk elé, mégis van, hogy ez csak a 8-10-ik autósnak jut eszébe. A Krisztina térnél meg egyenesen népi virtusnak számít bevágni a megállóból kigyorsító busz elé, majd nagyot fékezni és jobbra kanyarodni.

 

Egy újabb veszélyhelyzet, amelyet elhárítunk, ha kiengedjük a buszt a megállóból: biztosan nem ugrik ki mögüle egy gyerek, vagy egy meggondolatlanabb felnőtt.

Az pedig egy megtörtént eset alapján egyértelműen kijelenthető: sokkal barátságosabb otthon a hangulat, ha hazafelé elengedtük autónkkal azt a buszt, amelyen szókimondó feleségünk vagy más hozzátartozónk utazott.

 

Kevesebb baleset, kevesebb konfliktus

 

A fentiekből kitűnik: mindenképpen szerencsés, ha betartjuk ezt a minden elemében nagyon európai jogszabályt. Ha kiengedjük a buszt a megállóból, balesetet előzhetünk meg, és bár nem tettünk mást, csak szabályosan közlekedtünk, a busz vezetője és utasai ezt kedves gesztusként értékelik, mi pedig nagyon sokat tettünk a kulturált közlekedésért.

 

A Nézzünk Együtt a Tükörbe csapata

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. augusztus 21. - Hétfőtől, augusztus 22-étől várhatóan négy éjszakán át folytatódik a pécsi közterületeken lévő vadgesztenyefák harmadik körös permetezése aknázómoly kártevő ellen. Augusztus 23-án megtörténik a virágágyak permetezése is. Kedvezőtlen időjárás esetén a munkálatok tolódhatnak.

Mohács, 2016. október 19. - Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt vádat emelt Szigetvár volt polgármestere, egyik önkormányzati képviselője és egy önkormányzati cég volt vezetője ellen a Mohácsi Járási Ügyészség - közölte a vádhatóság az MTI-vel.

aszpik-termeloi-piac400-1403713516.jpgPécs-Baranya, 2014. június 26. - A helyi termék egyszerre jelent valódi ízeket, tradíciókat, megbecsülést és tiszteletet, kreativitást, jóízű beszélgetéseket és nem ritkán különleges barátságokat is. A helyi termékeket keresőknek jó hír, hogy Baranyában egyre több termelői piac várja őket.