Közel négyszáz kiállító a Gazdanapokon

2016. augusztus 4., csütörtök 07:05

Pécs, 2016. augusztus 4. - Mintegy négyszáz kiállító mutatkozik be a Szentlőrinci Gazdanapokon, Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárán, amelyet augusztus 12. és 14. között 23. alkalommal rendeznek meg a baranyai városban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Pohl Marietta, a szervezési feladatokat ellátó Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, több mint 25 ezer látogatót várnak a gazdanapokra, amely a régió és az ország mezőgazdaságának, élelmiszeriparának szinte teljes vertikumát reprezentálja.

hirdetés

 

Kiemelte: a gazdanapok mára a Magyarország harmadik legnagyobb mezőgazdasági szakvásárává nőtte ki magát. A kiállítók többsége az idén is gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás. Ők mintegy háromszáz standon fogadja majd az érdeklődőket, mellettük szakhivatalok, őstermelők, kistermelők, kézművesek jelennek meg a vásár 20 ezer négyzetméteres területén.

 

Az expóra több mint húsz kiállító érkezik Horvátországból, Ausztriából két vállalat lesz jelen, de érkeznek résztvevők Szlovákiából, Németországból és Romániából is - ismertetik az írásos összefoglalóban.

 

A rendezvényen pénteken helyi termékekről szóló konferenciát tartanak, vasárnap pedig a Nemzeti Vágta előfutamát, a Szentlőrinci Vágtát rendezik meg.

 

Forrás: MTI, bővebben: bmvk-gazdanapok.hu

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. március 17. - Ezen a héten startol a városi ivóvízhálózatot érintő kiemelt felújítások első üteme. A város hat helyszínén kezdődő munkálatok során több mint 3600 méter hosszan újulnak meg a vezetékek az év első felében. A Tettye Forrásház szakemberei elöregedett, a szolgáltatás biztonságát veszélyeztető vezetékeket, szerelvényeket cserélnek le többek közt a Budai és a Bálicsi városrészben, hosszú időre garantálva több ezer felhasználó stabil, kiegyensúlyozott ellátását.

Pécs, 2013. november 27. - Jogerősen bűnösnek mondta ki és egy év próbára bocsátotta Nyőgéri Lajost, az MSZP pécsi szervezetének elnökét a Szekszárdi Járásbíróság, amiért valótlan tartalmú szórólapokat terjesztett Páva Zsoltról, Pécs fideszes polgármesteréről - adta hírül a PécsMa.hu hírportál.

Pécs, 2014. május 9. - Újra trükkös csatornatisztítók bukkantak fel Pécsett. Május 7-én egy mecsekoldali ingatlant kerestek fel ismeretlenek azzal az ürüggyel, hogy a Tettye Forrásház megbízásából végeznek vezetéktisztítást, amelyért aztán a helyszínen több tízezer forintos díjat is elkértek. Korábban is előfordult már hasonló csalássorozat. Akkor több pécsi intézményt, vállalkozást károsítottak meg csatornatisztítás ürügyén.