Kormányhatározat a magasház bontásáról

2015. szeptember 26., szombat 08:00

Pécs, 2015. szeptember 26. - A negyedszázada üresen álló pécsi magasház bontási költségeinek 1 milliárd 256 millió forintos azonnali támogatásáról határozott a kormány, a döntés a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

A határozat értelmében a pénzt a központi költségvetés helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai címének terhére csoportosítják át, a forrást a belügyminiszter külön pályázat és kérelem benyújtása nélkül, előfinanszírozással nyújtja a pécsi önkormányzatnak, mellyel támogatási szerződést köt a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeiről.

 

A belügyminiszter a költségvetési támogatást a támogatási szerződés megkötését követően folyósítja az önkormányzatnak, a szerződésben pedig feltételként köti ki, hogy az önkormányzat a bontás költségeit érvényesítse a felszámolási eljárás során, a behajtható összeget fizesse vissza a központi költségvetésnek.

hirdetés

 

A 25 emeletes magasház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idővel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. Az önkormányzat 2003-ban 360 millió forintért megerősíttette, majd eladta a házat, melynek hasznosítását többszöri tulajdonosváltás után sem sikerült megtalálni, illetve az átalakítására vonatkozó tervek mentén készült számítások eredménye mindig az volt, hogy az ingatlan rekonstrukciója és fenntartása többe kerülne, mintha a helyén egy újat emelnének.

 

A magasház állaga idővel ismét leromlott, a veszélyessé vált épületre 2013 őszén bontási határozatot adott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal.

 

Maros József építőmérnök, statikus korábban az MTI-vel azt közölte: a magasház különösebb veszélyhelyzet kialakulása nélkül lebontható. A 80 méter magas épület 20 ezer tonnányi vasbetonból épült, ez mintegy 1500 vagonnyi törmeléket jelenthet.

 

Hargitai János korábbi kormánymegbízott pedig hangsúlyozta, a magasház esetén robbantásról szó sem lehet, az ingatlant fölülről lefelé haladva, fokozatosan bontják el, s az érintettek mindent megtesznek annak érdekében, hogy garantálják a környék biztonságát.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Pécs-Baranya, 2014. május 4. - Többnyire kidőlt fákhoz riasztották a megye tűzoltóit, de két helyen a társasházak tetején felgyűlt csapadék okozott gondot. Főként Pécs és Komló környékén volt szükség a tűzoltók beavatkozására.

pepita-szalagatvagas-mti-soki-tamas400-1384538223.jpgNemcsak a Balokány-liget újult meg, hanem az egykori, igen népszerű Pepita épülete is. A hajdani diszkóból közösségi központot alakított ki a város - erre mintegy 40 millió forint pályázati pénzt nyertek. A kétszintes, tetőteraszos épületben több tucatnyi érdekes és hasznos programmal, tanácsadással és szabadidős lehetőségekkel várják mostantól a pécsieket.

sokakra kilakoltatás vár Pécsett

Most épp egy rokkant anya és várandós lánya kerülhet utcára az önkormányzati lakásból, mivel több milliós tartozást halmoztak fel. De ők csupán az elsők a sorban.