Könyv Pécs utcaneveiről

2013. április 4., csütörtök 22:05

2013-04-04-pesti-janos-konyvbemutato-004-1365106563.jpg

A Városháza dísztermében mutatták be Pesti János a Pécs utcanevei 1554-2004 című könyvét. 

Dr. Hoppál Péter, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke a bemutatón elmondta:
nem volt hiábavaló a várakozás, mert végre kezünkben tarthatjuk a több, mint 500 évet átfogó tudományos munkát.
Különleges információkat tudhatunk meg a nyelvművelésről és a város történetéről. Fontos mű a Kultúra városában, amely iránymutató abból a szempontból is, hogy az itt békésen egymás mellett élő nemzetiségek miképpen jelennek meg az utcanevekben.

hirdetés

Pesti János három fő mozzanatot emelt ki, ami a könyv megírására sarkallta: gyermekkori emlékei az utcákról, iskolai fogalmazása, melyre jelest kapott, valamint 1973-ban a Baranya-megyei földrajzi adatok gyűjtése, amelyben élő és történeti neveket gyűjtött össze. Innét jött az elgondolás, hogy népszerű tudományos munkát készítsen.

Dr. Ódor Imre levéltár-igazgató kiemelte: Pesti János monográfiája nagyszabású tudományos teljesítmény, valamennyi, a jövőben készülő könyv megkerülhetetlen forrásbázisa, amely a szélesebb olvasóközönség és kiváltképpen a Pécs múltja iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen kézikönyvvé válhat.

A könyv megjelenését Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 200 ezer forinttal támogatta.

Kapcsolódó cikkek

Pécs-Szentlőrinc, 2016. augusztus 3. - Szakmai konferenciát rendez augusztus 12-én a Baranya Megyei Vállalkozói Központ a Szentlőrinci Gazdanapokon. A regisztrációt követően ingyenesen látogatható rendezvény az agrár-szaktanácsadók 2016. évi kötelező továbbképzéséhez ajánlott.

szenior-megnyito400-1411586686.jpgPécs, 2014. szeptember 25. - Több mint háromszázan voltak kíváncsiak a pécsi Aktív Időskorért Szenior Akadémia első előadására tegnap délután. A PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karának aulája teljesen megtelt tanulni vágyó idősekkel.

Egészen pontosan 2.688.215.459 forintot, azaz csaknem 2,7 milliárd forintot költött Pécs az elmúlt 2-3 évben, illetve fordít jelenleg is óvodái és iskolái modernizálására, felújítására. Az oktatásfejlesztési program idén sem áll le, számos intézmény újul meg 2014-ben is – jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere.