Kezdés és újrakezdés - közel fél évszázada indult a PÉCSEXPO

2014. április 15., kedd 06:00

Pécs, 2014. április 15. - Baranyai Ipari Vásár néven 1969-ben rendezték meg az első nagyszabású, számos különféle iparág termékeit és szolgáltatásait felvonultató seregszemlét. A következő évtől már Pécsinek hívott vásárral kezdte meg máig tartó sikersorozatát a PÉCSEXPO.

Pécsiek és környékbeliek közül is sokan emlékeznek vissza nosztalgiával a régi vásárok hangulatára. Az első alkalommal csak mintegy 80 kiállító mutatkozott be a Köztársaság téren és környékén, de egy évre rá már több mint 130-an voltak, közülük sokan az akkori Jugoszláviából. A régió akkor gazdasági potenciáljának megfelelően a legnagyobb attrakció évekig a Mecseki Szénbányák standja volt, de teljes számban felvonultak a város és a megye könnyűipari üzemei is. Az első vásár ideje alatt akkori léptékkel óriási összegű, mintegy másfél milliárd forintnyi üzletet kötöttek a megjelent vállalatok.

hirdetés

 

A következő évtizedekben a vásároknak rendre több tízezer látogatója és száz feletti kiállítója volt, akiknek fele az ország távolabb részeiből vagy éppen külföldről érkezett. Számos vállalat a ekkorra időzítette új termékeinek bemutatóját, így ezekkel a nagyközönség itt találkozhatott először.

 

A kezdetektől eltelt fél évszázadban sok minden átalakult. A vásárt a rendszerváltás óta nevezik Expónak, az ezredfordulót követően pedig új, állandó helyre költözhetett, az Expo Centerbe. Megváltoztak a kiállítók is. A szocialista nagyvállalatok helyét átvették a nemzetközi cégek és a hazai kis- és középvállalkozások. Teret nyert az építőipar és az autóipar, emellett egyre nagyobb a szolgáltató szektor súlya.

 

Ezek a trendek 2014-ben is folytatódnak. Június 5-8 között a legnagyobb kiállítók gépjármű- és építőanyag-forgalmazók lesznek, de egyre több kisvállalkozás is fontosnak érzi a megjelenést gyakran egyedi, kis szériában készülő termékpalettájával. A látogatók közel kétszáz stand kínálatát böngészhetik végig. Természetesen idén sem maradnak el a már az első vásárt is kísérő szakmai és szórakoztató programok és lesznek különleges, csak arra a négy napra érvényes akciók is.

 

Forrás: Expo Szervező Kft.

Kapcsolódó cikkek

szemle1-400-1385567870.jpgMinden megyében rendkívüli téli technikaieszköz-szemlét tartottak ma a katasztrófavédelmi szakemberek. A Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság képviselői az M6 autópálya Bátaszéki Mérnökségi Telephelyén, a BIOKOM Nonprofit Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pécsi telephelyén tartottak soron kívüli szemlét.

villamos100eve-pecs1-1382281224.jpgPécs, 2013. október 20. - A Magyar Villamosvasút-történeti Egyesület (Mavite) és a Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület (PTKE) tagjai újítottak fel egy régi villamost annak emlékére, hogy a városban 100 éve indult útjára az első szerelvény.

mecseki-lathatatlanok-emlekmu400-1479847672.jpg

Pécs, 2016. november 23. - Emlékművet avattak az 1956-os forradalom elfojtása után szerveződött pécsi szabadságharcos csapat, a "mecseki láthatatlanok" tiszteletére a tettyei romoknál, a forradalom 60. évfordulója alkalmából.