Két zöld megoldás kapott támogatást Dél-Baranyában

2013. szeptember 15., vasárnap 14:53

harkany-ovodai-biokert-ddc-1379254234.jpgHarkányi és siklósi projekteket díjaztak idén a DDC Zöld Megoldás pályázatán. A hagyományosan meghirdetett program Harkányban óvodai biokert létesítéséhez, Siklóson pedig a várkert megújításához biztosított pénzügyi forrást.

Harkány már második alkalommal szerepelt eredményesen a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) Zöld Megoldás pályázatán, hiszen előző évben környezettudatos játszóteret avathattak fel a településen. A most díjazott és átadott óvodai biokertben (képünkön) a gyerekek maguk gondozzák, nevelik a növényeket, a megtermelt gyümölcsök és zöldségek pedig az egészséges óvodai étkezéshez járulnak hozzá.

hirdetés

 

Siklóson most először nyertek a Zöld Megoldással: a legendás várkert zöld szigetként történő megújítására benyújtott projekt méltán vívta ki a szakértőkből álló zsűri elismerését. A projekt keretében tematikus parkfelújítással lett teljes a vár környezete. Az eddig elsősorban történelemoktatásra fókuszáló iskolai látogatások a megújult várkertben így könnyen kiegészülhetnek a terület flórájának és faunájának bemutatásával is.

 

A Duna-Dráva Cement Kft. 2011 szeptemberében hirdette meg először a DDC Zöld Megoldás pályázatot, olyan fejlesztések és programok támogatására, amelyek a közösségi terek, valamint a helyi infrastruktúra környezettudatos működtetését és hatékonyabb hasznosítását a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére ösztönző nevelést segítik elő. A pályázatokat elbíráló zsűri felkérése során a vállalat azt tartotta szem előtt, hogy a gyárak vonzáskörzetében élő és dolgozó, elismert, hiteles szakértők döntsenek a pályamunkákról és a támogatások odaítéléséről.

 

A települési környezet zöld fejlesztésében elkötelezett közösségek számára a DDC nemcsak a siklósi kistérségben, hanem Vác környékén is komoly lehetőséget kínált, amikor régiónként idén is 3 millió forinttal járult hozzá fenntartható zöld megoldások megvalósításához.

 

Forrás: Duna-Dráva Cement Kft.

Kapcsolódó cikkek

A Magyarok Kenyere Ünnep keretében idén első alkalommal kerül megrendezésre a Pécsi Pékfesztivál, amely 2014. augusztus 19-én 18 órakor indul: a Pécsváradi Aranycipó Kft. által készített 10 méter hosszú kenyeret a Búza térről a Király utcán át a Széchenyi téren keresztül viszik a Szent István térre. A menetet 2 gólyalábas művész és a Pécsi Ércbányász Koncertfúvószenekar kíséri. A Szent István téren a kenyeret felszeletelik és szétosztják az érdeklődők között. 

Pécs, 2014. június 21. - A Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Szövetség 60 órás akkreditált “Falusi vendéglátó” képzést hirdet Baranya és a horvátországi Baranja falusi szállásadói részére.

legparna-1357646469.jpg

Több éve kerekedik, hízik a történet. A pécsi buszközlekedés kálváriájából csupán azokat a legrendkívülibb mozzanatokat emeltük most ki, amelyek méltán tartanak számot az egész ország csodálkozására.