Kerékpárral a kultúrák között Harkánytól Belišćéig

2014. augusztus 26., kedd 20:15

Harkány, 2014. augusztus 27. - A Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program részeként megvalósuló, hírünk címével azonos nevű projektben részt vevő Harkány és a horvát Belišće az elmúlt években számos turisztikai fejlesztést hajtott végre.

Harkány, mint a gyógyvizéről híres és közel 200 éves, ötcsillagos minősítésű gyógyfürdővel rendelkező város számos olyan vonzerővel rendelkezik, mellyel évente többszázezer turista és gyógyulni vágyó érdeklődését kelti fel. A határ-menti térség természeti vonzereje, az épített örökség, a borturizmus és a szakrális helyek a helyi gazdasági élet alapját adják, hiszen zarándokokat, turistákat jelentenek a térségben mind a magyar, mind a horvát oldalon.

 

A projekt keretein belül az egyes turisztikai attrakciók kínálata tematikus kerékpár útvonalakkal került bővítésre, így a térség gazdag kultúráját egy újabb célcsoporttal van lehetőség megismertetni. A két partner összefogása ugyanakkor a jelenlegi vendégkörnek is szól, számukra a kerékpározás - mintegy aktív kikapcsolódási és időtöltési lehetőség - jelent egy pluszszolgáltatást. A projekt átfogó célja az volt, hogy újabb látogatókat generáljon a határtérség településein, illetve az ideérkező vendégeket hosszabb tartózkodásra bírja.

hirdetés

 

A Cycling Across Cultures from Harkány to Belišće - Kerékpárral a kultúrák között Harkánytól Belišćéig című projekt során egyrészt a horvát-magyar határ felé vezető hiányzó útszakaszok megépítése történt meg, ez magyar oldalon több mint 560 méter, míg horvát oldalon egy kilométer kerékpárút megépítését jelenti.

 

A kerékpárút-hálózat mentén Harkányban a terehegyi településrészen piknikezési lehetőséggel rendelkező pihenőhely került kialakításra, közvetlen közelében pedig kerékpárkölcsönzés indult a beszerzett 20 db kerékpárral. Harkány központjában a Zsigmond-sétányon egy másik megálló került kialakításra, ahol egy korábbi nyilvános illemhely teljes felújítása után egy új, kulturált illemhely várja majd a kerékpárosokat.

 

Belišćén egy kilátó pont épült, amely új kínálatként jelenik meg. A megépített kerékpárút mellett a projekt keretén belül esőbeálló pavilon épült, mely a pihenni vágyó kerékpárosokat várja.

 

A projekt keretén belül kijelölésre került három tematikus útvonal: szakrális, bor és épített örökség témakörben, amelyek magyar oldalon kerékpárosoknak készített térképen, horvát oldalon pedig GPS applikáció segítségével jelenik meg. Az útvonalak és a hozzájuk kapcsolódó leírások a térség látványosságait mutatják be témakörök szerint.

 

A nyelvi korlátok csökkentése érdekében horvát illetve magyar nyelvi képzésekkel felkészítettük a térség szolgáltatóit a kerékpárosok fogadására. A kulturális határokat lebontandó hat tematikus rendezvény megszervezése nagyban hozzájárult a két település kapcsolatának erősítéséhez. A projekt így a horvát-magyar kultúrák közötti partnerség jegyében, a kerékpározás öröméért valósulhatott meg.

 

A tavaly január elsején kezdődött és idén augusztus végén véget érő kezdeményezés több mint 577 000 eurónyi közösségi támogatásban részesült.

 

Forrás: Harkány Város Önkormányzata

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. június 26. - A zavartalan és kiegyensúlyozott ellátás érdekében a Tettye Forrásház Zrt. szakemberei az év során folyamatosan dolgoznak a vízhálózat korszerűsítésén. Június 16-án a Hársfa úton kezdték meg egy elöregedett öntöttvas gerincvezeték cseréjét.

wanted.jpg2011 után most tette először közzé a Baranya megyei rendőr-főkapitányság a legkeresettebb baranyai bűnözők top10-es listáját. Az érintetteket általában nem is egy, hanem több elfogatóparancs alapján is keresik, közülük többeket nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. A listán szereplők többségét nem a legsúlyosabb bűncselekmények miatt, hanem például lopás, csalás, sikkasztás miatt üldözik, de van, aki tartásdíj nem fizetése miatt akasztott tengelyt a hatósággal.

Pécs, 2014. augusztus 3. - A baranyai megyeszékhelyen 14:35-kor hirtelen lezúdult csapadék okozta károk elhárítása céljából a megyei katasztrófavédelem a partner szervezetekkel közösen folyamatos beavatkozásokat végez - értesítette portálunkat 17:18-kor a megyei katasztrófavédelmi szóvivő helyettese.