Képviselők kérdezhettek a Tettye fórumán

2013. december 8., vasárnap 10:30

Társasházakat érintő legfontosabb aktuális kérdéseket vitattak meg a pécsi lakásszövetkezetek, társasházkezelők és a fogyasztóvédelem képviselői a Tettye Forrásház szakmai napján. A december 4-én már második alkalommal megrendezett fórumon nem csupán a társaság tevékenységéről volt szó. A mintegy hetven résztvevő a jogszabályi változásokról és azok hatásáról, vagy a kiemelt témák közt az önkormányzati bérlők tartozásainak kezeléséről is tájékozódhatott.

A szolgáltató év közben is rendszeresen egyeztet a közös képviselőkkel, az év végén azonban szélesebb körben biztosít alkalmat a párbeszédre, az észrevételek, javaslatok felvetésére.

 

- A képviselők kiemelkedő szerepet játszanak a lakóközösségek döntési folyamataiban és fontos kommunikációs kapcsolatot jelentenek a felhasználók nagy részét adó társasházi lakókhoz. Pontos és hiteles tájékoztatásuk ezért elengedhetetlen – mondta az esemény kapcsán Szurdi Gábor, a cég ügyfélkapcsolati osztályvezetője.

hirdetés

Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Baranya Megyei Szövetségének elnöke az eseményen megerősítette, észlelik és értékelik a társaság előremutató tevékenységét, együttműködésre törekvését.

 

A rendezvényen a legnagyobb figyelmet az újonnan bevezetett kártyás mérők témája és a társasházi elszámolások változása kapta. Mint ismeretes, a Tettye Forrásház Zrt. az elsők közt kezdte meg a víziközmű-szolgáltatást érintő, ügyfeleknek kedvező változások végrehajtását: márciustól nem számlázza ki a főmérő-mellékmérők közti mérési különbözetet, ha a társasházban minden vízvételezési helyet hiteles vízóra mér.

 

Forrás: Tettye Forrásház Zrt.

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. április 21. - Városszerte számos helyen javították az útburkolatot az elmúlt hetekben a Tettye Forrásház Zrt. megbízásából. A napokban újabb nyolc útszakasz kap új aszfaltburkolatot, ezzel jövő héten lezárul a téli hibák utáni végleges úthelyreállítás, amely minden esetben az út kezelőjének előírásai és elvárásai szerint zajlik.

dscf0614-1435769048.JPG

Pécs, 2015. 07. 01. - Ötödször is Magyarok Kenyere! A program sajtótájékoztatóját a Magtár Látogatóközpontban tartották, ahol a fontosabb időpontok és munkafolyamatok mellett az idei újdonságokról is beszéltek...

nemzeti-osszetartozas-pecs-mti-1379103762.jpgPécs, 2013. szeptember 13. - A külhoni magyar közösségek megmaradásának, kapcsolattartásának elősegítésére alakult Határon Túli Magyarságért Alapítvány tevékenységével ismerkedett az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága pénteken.