Jól halad a Rácvárosi Óvoda felújítása

2014. február 9., vasárnap 12:00

racvarosi-ovoda1-400-1391943714.jpgPécs, 2014. február 9. - A tervezett ütemezésnek megfelelően halad a Rácvárosi Óvoda közel 120 millió forintból megvalósuló kivitelezése. A munkálatok előreláthatólag nyár végére fejeződnek be.

Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő a projekt kapcsán tartott február 7-i sajtótájékoztatón és bejáráson elmondta, hogy város oktatás- és nevelésfejlesztési céljainak megvalósítása a kitűzött irányba halad. Ennek egyik példája lehet a Rácvárosi Óvoda fejlesztése. Az Oktatási Bizottság elnöke kifejtette: feladatának tekinti, hogy az elmúlt évek oktatási fejlesztéseit a város a 2014 és 2020 közötti időszakban is töretlenül folytassa. Mindezt annak érdekében, hogy olyan nevelési infrastruktúrát biztosíthassanak a pécsi gyerekeknek, amelyet nemcsak az ország, hanem a világ minden tájáról megirigyelhetnek. A képviselő a beszédében kitért a városnak az elmúlt évek bölcsőde-, óvoda- és iskolafejlesztés terén elért sikereire. Megemlítette többek között az informatikai fejlesztéseket, az Illyés Gyula Általános Iskola és Óvoda, a TVT, a Mezőszél ovi és Gosztonyi utcai intézmények felújítását, valamint a Fészek Bölcsődében SNI családi napközi kialakítását.

hirdetés

 

3632a-1391943822.jpg

 

Új épületszárny, beépülő tetőtér, szigetelés - sorolta a rácvárosi kivitelezés mindenki számára látható elemeit Nagy Csaba Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere a sajtó részére megtartott bejáráson. A városvezető természetesen nem csak a külső változásokról ejtett szót, hanem a belső tér fejlesztéséről is részletesen beszélt. Mint mondta, a felújítás mellett számtalan a mindennapos működést segítő eszköz, tárgy - asztalok, székek, textíliák - kerül beszerzésre. A városvezető Hoppál Péter beszédéhez kapcsolódva elmondta: kiemelt célként kezeli, hogy a város oktatási intézményei a Rácvárosi Óvodához és az elmúlt években végrehajtott iskola- és óvoda-beruházásokéhoz hasonló minőségben újulhassanak meg.

 

3662a-1391943858.jpg

 

A munkálatok a megadott ütemben haladnak, a kivitelezés nyárral lezárul - mondta Dr. Merza Péter a projektmenedzsment feladatokat ellátó Pécsi Városfejlesztési (PVF) Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A cégvezető a bejárás során kifejtette, hogy az óvodások előreláthatólag ősszel vehetik birtokba a közel 120 millióból felújított intézményt.

 

Forrás: PVF Nzrt.

 

3667a-1391943888.jpg

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. október 29. - Kezdetek óta kiemelten segíti a tehetséges fiatalokat a Rotary Club Pécs, amely idén ünnepli újjáalakulásának negyedszázados évfordulóját. Ebből az alkalomból szerveznek jótékonysági hangversenyt november 4-én a pécsi Kodály Központban.

kep-383-1373485589.jpg

Várhatóan 2014 végére adják át Pécs új munkaügyi kirendeltségét, mely a Szabadság utca 25-ben, a Központi Menza épületének helyén kap helyet.

Pécs, 2016. október 22. - Képregényben dolgozták fel az 1956-os forradalom pécsi eseményeinek legfontosabb történetét, a Mecseki Láthatatlanok néven ismert szabadságharcos csoport históriáját - közölte a pécsi önkormányzat az MTI-vel.