Hivatalosan is ötcsillagos a Harkányi Gyógyfürdő

2014. március 2., vasárnap 13:00

harkany-otcsillag1-400-1393761706.jpgHarkány, 2014. március 2. - Az elérhető legtöbbet, vagyis öt csillagot kapott a Harkányi Gyógyfürdő a Magyar Fürdőszövetség közelmúltban lezajlott minősítésén. A szakma legjelentősebb hazai szervezete évek óta végzi a soraiba tartozó strandok ellenőrzését és minősítését, hogy a vendégek könnyűszerrel össze tudják hasonlítani az egyes létesítmények kínálatát.

Az elmúlt hónapokban Harkányban is vizsgálódtak a Magyar Fürdőszövetség szakemberei. Az eljárás során minden elképzelhető szempontot figyelembe vettek: nem csak a szolgáltatások minőségét és a környezet állapotát pontozták, hanem a település infrastruktúráját, a megközelíthetőséget, de még a személyzet nyelvtudását és formaruháját is. A legmagasabb pontszámok eléréséhez például egyedi és attraktív belső parkosítás, érintőképernyős tájékoztató-berendezés, saját bakteriológiai labor és élménymedence is szükséges volt, amelyek mind megtalálhatók Harkányban.

hirdetés

 

Az ötcsillagos minősítéshez méltóan a gyógyfürdőben egy ünnepélyes sajtónyilvános rendezvény keretén belül dísztáblát avattak. Az eseményen megjelenteket köszöntötte Mogyorósi Ferenc, a Magyar Fürdőszövetség Minősítő Szakbizottságának elnöke, dr. Imri Sándor, Harkány polgármestere és Kesjár János, a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója.

 

Forrás: Harkányi Gyógyfürdő

 

harkany-otcsillag2-400-1393761735.jpg

Kapcsolódó cikkek

admin-pre-csalad-1386836452-1393504708.jpgBaranya megyében több mint 800 gyermek nélkülözi vér szerinti családjuk gondoskodását.

Pécs, 2015. április 11. - Újabb területen folytatódnak április 13-án a pécsi ivóvízhálózat korszerűsítési munkálatai: hétfőn a József Attila utcában kezdik a rekonstrukciót a Tettye Forrásház szakemberei.

kek-gazdasag400-1394161784.jpgPécs, 2014. március 7. - A Kék Gazdaság Innovációs Klaszter önálló standdal jelent meg a február végén megrendezett 8. Pollack Expón. A tagokat képviselő  menedzsmentszervezet a PTE Közgazdaságtudomány Karán működő Simonyi Üzleti és Gazdaságfejlesztési Központtal közösen meghirdette a „Kék ötlet” versenyt.