Halálos áldozatot követelő lakástűz az Apáca utcában

2013. október 19., szombat 09:15

lakastuz1-apaca-utca-1382166722.jpgEgy háromemeletes társasház első emeleti lakása gyulladt ki tegnap este tizenegy óra után a pécsi Apáca utcában. A városi tűzoltók kiérkezésekor az első emeleti lakás egyik szobája égett teljes terjedelmében. A beavatkozók azonnal megkezdték az életmentést és a tűz oltását, azonban egy személyt már nem tudtak megmenteni.

A tűzben érintett lakásban egy személy elhunyt, egy pedig elsőfokú égési sérüléseket szenvedett. A házból összesen kilenc főt menekítettek ki. A tűz okát vizsgálják - tájékoztatta portálunkat Kasza Anett, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

hirdetés

 

lakastuz2-apaca-utca-1382166770.jpg

 

lakastuz3-apaca-utca-1382166797.jpg

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. március 15. - A tavasz beköszöntével megjelennek a közterületi kertekben és virágágyásokban a hagymás növények, és a kedvező időjárásnak köszönhetően a tavaly elültetett kétnyári virágpalánták is igen szépen mutatnak már - számol be honlapján a BIOKOM.

Tizenhárom segélyhívás érkezett Szilveszter napján és újév hajnalán a katasztrófavédelem főügyeletére. Az egyikről kiderült, hogy szándékosan megtévesztő jelzés. Az érdemi hívások nyomán hat-hat tűzesetnél és műszaki mentésnél volt szükség a tűzoltókra a megyében. A pécsi eseteket gyűjtöttük csokorba.

ortodox400-1393445594.jpgPécs, 2014. február 26. - Nagyjából 69 millió forintból építenek Pécsen új szerb ortodox kápolnát és hozzá harangtornyot. A napokban megkezdett munkálatok az "Értékes Pécs" projekt keretein belül valósulnak meg.