Félmilliárdos fejlesztés a Gandhiban

2015. január 9., péntek 06:05

Pécs, 2015. január 9. - Megújul a Gandhi Gimnázium és Kollégium egyik épületegyüttese. Az iskola kollégiumi blokkját 499,97 millió forintos pályázati támogatás révén korszerűsítik. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményében jelenleg 228-an tanulnak. Elsősorban a diákotthonban lakókat érinti a fejlesztés, amely a következő tanévtől komfortosabb körülményeket teremt számukra.

„Ez a beruházás amiatt vált szükségessé, mivel a Komját Aladár utcai épületegyüttesünk már sem energetikailag, sem a belső közművek tekintetében, sem az iskola korszerű oktatási-nevelési funkcióinak nem felel meg. A használata körülményes, az üzemeltetése pedig költséges” - mondja Virág Bertalan. A Gandhit fenntartó nonprofit kft. ügyvezetője szerint nem csupán olyan problémákat kell megoldani, mint például a szolgáltatások akadálymentes elérhetősége, de az is tarthatatlan helyzet, hogy a szóbanforgó négy épület számos ablakán már akkor is befúj a szél, amikor azok zárva vannak.

hirdetés

 

A projekt fő részét a kollégiumi blokk átalakítása, felújítása jelenti. A pályázat megvalósítása már zajlik, maga az építkezés néhány hónap múlva indulhat meg. A kivitelezés keretében az említett épületek egyebek mellett tető-, hő- és vízszigetelést kapnak, újra ki is festik mindegyiket. A jelenlegi, elavult nyílászáróikat modernekre cserélik, a villamoshálózatot is korszerűsítik, új kazánt üzemelnek be, a szobákat, vizesblokkokat és a liftet pedig akadálymentessé teszik.

 

Az már az oktatási-nevelési munka eredményességét segítheti, hogy az egyik épületből a másikba költöztetik a könyvtárat, melynek déli oldalán olvasószobát alakítanak ki. A könyvtár és kapcsolódó helyiségei jelenlegi területén interaktív oktatótermet hoznak létre, és az udvar sem marad érintetlen: a parkot is felújítják, a parkolóban pedig mozgáskorlátozott-helyeket is elkülönítenek.

 

Az iskola fenntartója - emlékeztet rá az ügyvezető - 2012-ben hármas célt tűzött ki maga elé: az egyik az, hogy a gimnázium nyitott szellemű, a tudományok iránt fogékony, a népéhez és anyanyelvéhez kötődő cigány fiatalokat képezzen; a másik, hogy Magyarországon a roma gyermekek olyan minőségű képzésben részesülhessenek, mint nem cigány társaik; harmadrészt pedig hogy a többi magyarországi nemzetiséghez hasonlóan e fiatalok egy része is nemzetiségi intézményben tanulhasson. Virág Bertalan azt mondja, az említett célok megvalósulását segíti ez a fejlesztés is, hiszen a kollégiumi épületegyüttes komfortosabb élet- és munkakörülményeket teremt; új funkciókkal is gazdagít, s ráadásul csökkenti az üzemeltetési költségeket.

 

A fejlesztésre az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Programja keretében a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. pályázott. A „Gandhi annyi, mint élni a lehetőséggel” című projekt (pályázati azonosító szám: DDOP-3.1.2/C-14-2014-0001) 499,97 millió forint támogatást nyert el. A projekt 2014. augusztus 15-én kezdődött, és 2015. szeptember 30-án ér véget. A beruházás a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

 

Forrás: Edupress

Kapcsolódó cikkek

arviz-1370367199.jpg

Jó a fizikuma, van egy kis szabadideje és félti a megyéjét az árvíztől? Akkor a katasztrófavédelemnek Önre van szüksége! Minden segítő szándékú polgárt várnak, akik részt tudnának venni homokzsák töltésben vagy -pakolásban.

Pécs, 2014. szeptember 10. - Magas fogyasztásra hivatkozva, vízóra-ellenőrzés ürügyén próbáltak bejutni ismeretlenek hétfőn egy Építők úti lakásba Pécsett. Nem jártak sikerrel, a szemfüles lakó ugyanis kérte az igazolványukat, amelyek hiányában zárva maradt előttük az ajtó - közölte a Tettye Forrásház, amelynek bankszámlaszáma megváltozik.

Pécs, 2014. október 14. - Pécs újraválasztott polgármestere (Fidesz-KDNP) az építményadó mértékének csökkentését javasolja majd az új városi közgyűlésnek - jelentette be tegnap a városvezető.