Felmentették a vád alól, bár nála volt az áldozat mobilja

2012. december 19., szerda 19:10

mobil-1355941797.jpg

Jogerős ítéletében felmentette a 2010. januári pécsi kertvárosi emberölés vádlottját a Pécsi Ítélőtábla szerdán. A vádirat szerint a közismerten kábítószer-kereskedéssel foglalkozó sértett Pécs kertvárosi részén lévő lakásába 2010. január 30-án ismeretlen személyt vagy személyeket engedett be, akik bántalmazták, majd átvágták egy késsel a torkát. Ezt követően a tettesek a lakásból néhány százezer forint értékben ingóságokat és okiratokat vittek el.

Az ügyészség a bűncselekmény elkövetésével egy 30 éves büntetlen előéletű pécsi lakost vádolt. A vádlott rendszeres kábítószer-fogyasztó volt, így került kapcsolatba a drogokat árusító sértettel, több alkalommal járt a lakásán is.

 

A vádlottra azután terelődött a gyanú, hogy megtalálták nála a sértett mobiltelefonját. A bűnösségét az eljárás alatt következetesen tagadó férfi arra hivatkozott, hogy a telefont találta, s csak azután vált nyilvánvalóvá számára, kié volt az, amikor bekapcsolta és megnézte a benne tárolt fényképeket.

hirdetés

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján azt állapította meg, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok kétséget kizáróan nem igazolják, hogy a sértettet a vádlott ölte meg, ezért őt az ellene emelt emberölés bűntette, kifosztás bűntette és okirattal visszaélés vétsége vádja alól felmentette.


A törvényszék ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott bűnösségének megállapítása és vele szemben büntetés kiszabása végett.


A Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette büntetőtanácsa szerdán helybenhagyta a Pécsi Törvényszék májusban meghozott ítéletét, amelynek értelmében nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani a vádlott bűnösségét. Ezzel a felmentő ítélet jogerőre emelkedett.

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2014. szeptember 21. - Kertváros és Vasas után szeptember 22-én, hétfőn a Móricz Zsigmond téren is megindulnak a munkagépek. A Tettye Forrásház szakemberei két régi, elöregedett vízvezetéket szüntetnek meg és korszerű, időtálló új vezetékpárost építenek ki helyettük a területen.

padlas400-1381810176.jpgA Múzeumok Őszi Fesztiválja október 17-i eseményén a kártya kerül középpontba a pécsi Várostörténeti Múzeum PADLÁS Helytörténeti Műhelyében. Előadások és filmvetítés mellett kerekasztal beszélgetéssel járják körül a témát a szervezők az ingyenesen látogatható rendezvényen.

Harkány, 2014. augusztus 27. - A Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program részeként megvalósuló, hírünk címével azonos nevű projektben részt vevő Harkány és a horvát Belišće az elmúlt években számos turisztikai fejlesztést hajtott végre.