Fakazetták díszítik a kertvárosi református templomot

2014. március 7., péntek 06:00

kazettak-kertvaros3-400-1394158898.jpgPécs, 2014. március 7. - A Pécs-Kertvárosi Református Egyházközség és a város önkormányzatának képviselői tegnap ünnepélyes keretek között mutatták be a sajtónak a kertvárosi templom mennyezetén kialakított ornamentikás díszítésű fakazettákat.

Az ünnepélyes keretek között lezajlott sajtótájékoztatón Csizi Péter alpolgármester elmondta, hogy a kertvárosi fejlesztés keretét biztosító Értékes Pécs projekt több tekintetben teljesen egyedülálló. A megvalósítás három különböző egyház és a város részvételével történik, amely önmagában is unikum. Az Értékes Pécs projekt azonban túlmutat a klasszikus együttműködésen, ugyanis a projekt keretében közös marketingtevékenységet és közös jegyrendszert valósítanak meg. Az alpolgármester beszéde végén kifejtette, hogy külön öröm számára, hogy a projekt fejlesztései nem csak a belvárosi turisztikai értékekre koncentrálnak, hanem kiemelt helyszínként kezelik a kertvárosi református templomot is, bevonva azt a város turisztikai vérkeringésébe.

hirdetés

 

kazettak-kertvaros7-1394158956.jpg

 

Dr. Hoppál Péter Pécs Megyei Jogú Város Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke elmondta, hogy a kertvárosi református közösségnek közel húszéves álma valósult meg azzal, hogy a festett fakazetták felkerültek a templom mennyezetére. Beszédéből kiderült, hogy a projektnek köszönhetően összesen 159 ornamentikás díszítésű fakazettát helyeztek fel, melyek mérete egyenként 150*150 cm. A bizottsági elnök véleménye szerint a nettó 7 millió forintból megvalósult fejlesztés méltó a baranyai református emlékekhez és egyediségével hozzájárul Pécs turisztikai kínálatának fejlődéséhez.

 

Nagy Zoltán Csaba lelkész köszönetet mondott a Közelítés Művészeti Egyesületnek a kiválóan megvalósított munkájukért, majd kifejtette, hogy a szintén az Értékes Pécs projekt keretében megvalósuló orgona építése a tervezett ütemnek megfelelően halad, ünnepélyes átadására májusban sor kerülhet.

 

Forrás: Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt.

 

kazettak-kertvaros1-1394158998.jpg

Kapcsolódó cikkek

Villányi városmarketing három lépésben - Egy asztalhoz ültek a legfontosabb szereplők

Villány, a baranyai kisváros vendégcsalogató ereje a vörösbornak köszönhetően szinte páratlan. A legutóbbi Vörösbor Fesztiválon is tizenötezer vendég élvezte a helyi ízeket és a kiváló műsorokat.

Pécs, 2015. június 3. - Egyszerűsödik a vízdíjszámlák postázása és rendezése a jövőben: az elkövetkezőkben a Tettye Forrásház Zrt. évente két alkalommal küld csak számlát. A féléves leolvasások után az elszámolás mellett a következő időszak részszámláit is kézbesítik a háztartásoknak.

Harkány, 2015. december 31. - Harkány város feladatainak támogatására, turisztikai célú beruházására 300 millió forintos rendkívüli támogatásban részesült. Az összeg tervezett felhasználásáról, a fejlesztési irányról Tiffán Zsolt és Baksai Tamás szerdai sajtótájékoztatóján számolt be.