Ember a 6-oson

A szél az arcba csapja a jókora jeges vízcseppeket és letépi a kapucnit. Délután négy óra: az emberünket nem lehet elérni: vagy lemerült a telefonja, vagy nincs hálózata, vagy valami baja esett… Kocsiba ülünk, és útközben árgus szemekkel figyeljük az út szélét, nem tűnik-e fel a sötétben egy imbolygó alak láthatósági mellényben.

November 5-e óta gyalogol Knapp Gábor a 6-os mentén felfelé, Budapestnek. Nincs zászlója, transzparense, stábja, kísérőtábora, csak egy láthatósági mellénye. Több tucat telefonhívást kapott a sajtótól, de senki nem kereste fel az út mentén és senki nem csatlakozott hozzá. Talán valóban így illik, hogy aki ma Magyarországon a nyilasterror áldozatainak emlékére gyalogol, annak az útja magányos és kilátástalan legyen…

Vagy mégsem?

Ha Gábor nem kapott volna váratlan segítséget, célja, hogy a november 9-i megemlékezésre felérjen Pestre, rögtön az első napon meghiúsult volna. Vízállónak gondolt felszerelése ugyanis az eső első másfél órájában teljesen átázott, és ettől kezdve vizesen folytatta útját, nehezen vonszolva magát a felszívott víz miatt kőnehézzé vált ruhákban. Ha így éri a jeges éjszaka az úton, minden bizonnyal nem ússza meg komoly tüdőgyulladás nélkül.

hirdetés

- Tegnap este felkerestek telefonon, pécsi Hit Gyülekezete lelkésze – meséli Gábor. –  Sőt, még küldött nekem egy sms-t is, hogy ha segítségre van szükségem, szívesen segít, mert tudják, hogy jó ügyet szolgálok. A sors úgy hozta, hogy szükség lett a segítségre…

- Itt vége is lett volna az útnak, ha nem találjuk meg – szól közbe vendéglátója, a bonyhádi Patócs István. – Elé mentem, hogy ne kelljen keresnie minket, de hát akkor már nagyon lassan haladt. A sok ruha, ami rajta volt, teljesen átázott. A lábáról úgy kellett lerángatni a csizmát, úgy kiázott, mint a gyerekek lába, mikor sokáig ülnek a fürdővízben.

Gábor úgy számolt, ha naponta 40 kilométert tesz meg, november 9-ére felér Budapestre, a nyilasterror áldozatainak megemlékezésére. Nem zsidó származású, de gyerekkora óta nem hagyja nyugodni a történelemnek ez a sötét korszaka. Tizenkét évesen a szüleivel Auschwitz-ban járt, ahol egy dokumentumfilm döbbentette rá, milyen mértéktelenül gonosz tud lenni az egyik ember a másikkal. Pécsett is épp elég impulzus érte, hiszen akkoriban virágzott a skinhead mozgalom, és kertvárosi fiúként élőben láthatta a bőrfejűek balhéit. Mikor egy barátjával végig kellett néznie, ahogy a skinheadek kegyetlenül összevernek két ártalmatlan, guberáló idős embert, eldöntötte, hogy soha nem fog velük bandázni. Most raktárosként dolgozik, és két kisgyermek édesapja. Mivel  felesége roma származású, továbbra is szembesülnie kell vele, hogy ma Magyarországon még mindig nagy probléma a hátrányos megkülönböztetés.

- Ha csak egy embernek is megváltoztatom a felfogását, már elértem valamit – szögezi le Gábor.

- Volt már ilyen?

- Próbálkozásom volt már, – mondja elgondolkodva – de csak rosszabb lett. Láttam, hogy az egyik barátom nem nézi jó szemmel, hogy Izabellával ismerkedek… Akkor még csak a barátnőm volt, most már a feleségem. Ő roma származású. Mondtam neki, hogy ha nem tetszik, nem muszáj velünk szóba állni. Azóta gárdista lett.

Később, miután összeházasodtak és gyermekeik születtek, az inzultusok még tovább gyarapodtak. Az egyik emlékezetes eset, amikor nyolc hónapos terhesen a felesége egy éjjel vérezni kezdett, és Gábor bevitte a kórházba. Egyedül voltak a folyosón, Izabella leült a padra, Gábor pedig elsietett a mosdóba. Amikor visszajött, szembetalálkozott két doktornővel. A következő párbeszéd zajlott le közöttük: „Ez a büdös cigányasszony meg mit csinál itt ilyenkor?”

- Mondtam nekik, hogy a feleségem, és most menjenek és küldjenek másik két orvost. Szegény ott ül egyedül, azt sem tudja, mi lesz vele, és ezt hallja…

A fiát is gyakran megszólják az iskolában, pedig nagyon jó tanuló, szavalóversenyt is nyert. Ha befejezi az átalánost, katonai iskolába szeretne menni, és a honvédségnél dolgozni.

- Ott nem fog ugyanezekkel a problémákkal találkozni?

- Én 100%-ig biztos vagyok benne, hogy a honvédség nem erről szól – feleli Gábor. –  Én is voltam katona, és annyira vegyes volt az összetétel, hogy általában nem a származás volt a konfliktusok oka. Még magas beosztásban is vannak romák, ahogy a rendőrségnél is.

Hétfő este Gábor a Patócs családdal vacsorázik és ott is alszik. Holnap reggel folytatja az útját, ha Bonyhád és Paks között valaki lát egy embert a 6-os mentén láthatósági mellényben, minden bizonnyal ő lesz majd. Hogy utána mi következik, azt még ő maga sem tudja.

- Remélem, sikerülni fog, még csak 40 kilométert tettem meg, de már roncs a lábam. De próbálok arra gondolni, hogy a Horthy korszakban hogyan hajtották ezeket a szerencsétleneket hiányos öltözetben, és ráadásul az útjuk végkimenetele milyen tragikus volt.

Gábor gyalogos útvonala: Pécs, Pécsvárad, Bonyhád, Szekszárd, Tolna, Paks, Dunaföldvár, Dunaújváros, Rácalmás, Ercsi, Százhalombatta, Érd, Budapest.