Elkészült az Ős-Dráva Látogatóközpont

2015. április 1., szerda 06:00

os-drava-foepulet-kiallitas400-1427830165.jpgPécs-Szaporca, 2015. április 1. - Felépült az Ős-Dráva Látogatóközpont a baranyai Szaporcán. Az Ormánság természeti, kultúrtörténeti értékeit, a helyi gazdálkodási hagyományokat bemutató létesítmény mától fogad látogatókat.

A beruházó Duna-Dráva Nemzeti Park tegnap, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az európai uniós pályázati támogatást élvező, mintegy egymilliárd forintból megvalósult fejlesztéssel a nagyközönség gyarapíthatja a nemzeti parkkal, a Drávával kapcsolatos tudását, megismerkedhet az ormánsági élettel, a tradicionális gazdálkodási formákkal, hagyományokkal.

 

Az Ormánság területfejlesztését szolgáló Ős-Dráva program részét képező látogatóközpont feladata lesz az is, hogy felhívja a figyelmet a természetvédelmi, a gazdálkodási és a tájhasználati problémákra - tették hozzá.

hirdetés

 

Kiemelték, hogy a főépületben természeti, kultúrtörténeti kiállítást rendeztek be, az ugyanott kialakított, korszerű oktatástechnikai eszközökkel felszerelt oktatóterem környezeti nevelési programok, ismeretterjesztő előadások, konferenciák, szakmai találkozók helyszíneként szolgál.

 

Az épület körül kialakított, hagyományos tájfajtákból álló gyümölcsös, valamint fűszer- és gyógynövénykert a kiállításon megszerzett ismeretek további bővítésére kínál lehetőséget, a távolabb felépített majorban pedig a térségre egykor jellemző őshonos magyar háziállatok láthatók - írták.

 

A tájékoztatás szerint a vendégek az Ős-Dráva Látogatóközponthoz tartozó három tanösvényen felfedezhetik a Dráva természeti értékeit, a hagyományos gazdálkodás világát és tájékozódhatnak az Ős-Dráva projektről.

 

A DDNP munkatársai a látogatóközpontban természetismereti, környezeti nevelési programokat, a környéken gyalogtúrákat szerveznek, valamint iskolai oktatást kiegészítő gyakorlati foglalkozásokat, szakmai kutatásokat, terepgyakorlatokat tartanak az érdeklődőknek - olvasható a közleményben.

 

Forrás: MTI, fotó és további tudnivalók: odlk.hu

Kapcsolódó cikkek

dravis3-1-400-1384699158.jpgHorvát-magyar katasztrófa-elhárítási együttműködési gyakorlatot rendezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a DRAVIS 3 projekt keretében. A cél a határon túlnyúló kapcsolatok továbbfejlesztése, a három horvát határ menti megye - Baranya, Somogy és Zala - minősített és Baranya járási mentőcsapatainak rendszerbe állítása volt.

2013. május 17., péntek - Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek konzorciumi megállapodását pénteken, Pécsen írták alá az abban érdekelt szervezetek vezető képviselői.

kenyszermunkara-elhurcolt-fiatalok-kiallitas400-1478286632.jpg

Pécs, 2016. november 5. - A Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt magyarországi fiataloknak emléket állító kiállítás nyílt meg pénteken a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) néprajzi osztályán.