Elkészült az ország egyik legnagyobb naperőműve

2016. február 27., szombat 11:00

napenergia400a-1456568476.jpg

Pécs, 2016. február 27. - Elkészült Magyarország egyik legnagyobb, 10 megawatt kapacitású naperőműve Pécsett - közölte pénteken az MVM Hungarowind Kft. az MTI-vel.

A társaság tájékoztatása szerint a sikeres próbaüzem után megtörtént a fotovoltaikus erőmű műszaki átadása, az új létesítmény várhatóan március első felében állhat kereskedelmi üzembe. A beruházás mintegy 4,2 milliárd forint európai uniós és állami támogatás segítségével valósult meg, az erőmű kialakításához szükséges további 703 millió forintot az MVM Hungarowind Kft. saját forrásból biztosította - tették hozzá.

hirdetés

 

Az új létesítményt a pécsi hőerőmű egykori, már felhagyott és teljes mértékben rekultivált zagyterének több mint tízhektáros területén alakították ki. Az erőmű méretét jól mutatja, hogy több mint 38 ezer napelempanelt szereltek fel, a kivitelezés csúcsidőszakában naponta 260 ember vett részt a munkában. A naperőmű évente 10,115 millió kWh villamos energia előállítására képes mindenfajta károsanyag-kibocsátás nélkül, minimális üzemeltetési költség mellett - írták.

 

Ismertetésük szerint a létesítmény különlegessége, hogy a 10 megawatt beépített összkapacitás nyolc, egyenként 1,25 megawattos, modulszerűen összekapcsolt mezőből épül fel, ezek pedig egymástól függetlenül is képesek működni.

 

A közleményben arra is kitértek, hogy a naperőmű tervezését és kivitelezését a nyílt közbeszerzési eljárás keretében kiválasztott, az MVM OVIT Zrt. és az AsiaNet Hungary Kft. alkotta konzorcium végezte, a műszaki ellenőri feladatokat pedig az MVM ERBE Zrt. látta el.

 

A beruházás célja, hogy tovább csökkenjen Magyarországon a fosszilis energiafelhasználás mértéke és mérséklődjön a károsanyag-kibocsátás. Az erőmű várhatóan közel évi 15 ezer tonnával csökkenti az ország szén-dioxid-kibocsátását - összegzett a társaság.

 

Forrás: MTI, képünk illusztráció

Kapcsolódó cikkek

barbakan-pecs1-400-1416605796.jpgPécs, 2014. november 25. - A tegnapi újranyitás óta újra látogatható az utóbbi hónapokban balesetveszély miatt lezárt pécsi Barbakán-bástya, az elérését szolgáló gyaloghíd és az építmény karéján felépített gyilokjáró.

Pécs, 2015. október 21. - Megoldódott a csapadékvíz-elvezetés Pécs vízvédelmi szempontból legkritikusabbnak tartott részein annak az 517 millió forintos beruházásnak köszönhetően, amely a napokban fejeződött be a városban.

A július elseje óta nonprofit cégként működő BIOKOM csökkentette a lakossági hulladékgazdálkodási díjakat egy, a rezsicsökkentésről szóló törvénymódosításnak megfelelően.