Elfogultságot jelentett a Pécsi Járásbíróság Ny. Zoltán ügyében

2013. július 5., péntek 15:19

nyerges1-1373031500.jpg

Elfogultságot jelentett be a Pécsi Járásbíróság, így már biztos, hogy nem a baranyai megyeszékhelyen tárgyalják majd Ny. Zoltán, Páva Zsolt, Pécs polgármestere lányának támadója büntetőperét.

Hajdu István, a bíróság elnöke elmondta, a Pécsi Törvényszék jelöli majd ki az eljárós bíróságot. A Pécsi Járásbíróság azért jelentett be elfogultságot, mert a megtámadott lány édesanyja Pécsett bíróként dolgozik.

Mivel a megyében működő további járásbíróságok egyelőre nem jelentettek be elfogultságot, ezért elképzelhető, hogy ezek valamelyikén tárgyalják majd az ügyet, amennyiben mégis élnének ezzel a lehetőséggel, akkor más megyében kerül sor az eljárásra.

hirdetés

 

A bíróság négy bűncselekmény elkövetésével vádolja Ny. Zoltánt, melyeket még nem hoztak nyilvánosságra, a kifosztáson kívül.

A lány sérülései alapján a férfit súlyos testi sértéssel is megvádolták, azonban azt nem tudni, hogy történt-e szemérem elleni erőszak vagy erőszakos közösülés.

Még az is lehetséges, hogy az ügyben zárt tárgyalást tartanak majd,  mert nem akarják, hogy ország-világ hallja, mit tett Ny. Zoltán a fiatal lánnyal, az áldozat védelmében.

 

A vádirat megérkezett a Pécsi Törvényszékre, ahonnan elfogultság miatt egy másik megyébe helyezik majd át az ügyet. A pécsi büntető ügyekkel foglalkozó bírókat a napokban egyenként írásban nyilatkoztatják, hogy vállalják-e az ügyet. Várhatóan többen azért fognak nemet mondani, mert jó viszonyt ápolnak a lány édesanyjával, aki a Pécsi Törvényszék bírája. 

 

Kapcsolódó cikkek

pecsi-kesztyu1-400-1437592594.jpgPécs, 2015. július 23. - A korábban egyszerre ötezer embernek is munkát biztosító pécsi kesztyűipar történetét feldolgozó múzeum nyílt szerdán a Széchenyi téren.

12-1354368756.jpgCsaba Ders, Pécs főépítésze úgy látja, egy változó korban az építészetnek is változnia kell.

Az építésztársadalom közös ügyének tartja, hogy azzal a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális szabadsággal, amit a rendszerváltással elnyertünk, az építészet területén is élni tudjunk.

kep-1639-1358154080.jpg

Végre elstartolt a Pirogránit Koripálya a Zsolnay negyedben. A megnyitót tűzzsonglőrök bemutatója színesítette és a Bóbita bábszínház egyik óriásbábja is szórakoztatta a jelenlévőket, majd a korcsolyázók végre birtokba vehették a pályát.