Együtt, közösen Pécs közbiztonságának javításáért!

2013. október 14., hétfő 17:30

Bár a hvg.hu oldalon megjelent statisztika szerint Pécs csak a 13. helyen áll a közbiztonságot minősítő ranglistán, mégsem dőlhetünk hátra, mondván: nálunk minden rendben van. Sőt, senki nem nyugodott meg attól, hogy vannak Pécsnél rosszabb közbiztonsággal rendelkező megyeszékhelyek.

Városunk biztonsága mindenki számára kívánatos cél, de a felelősség nem csak az önkormányzatot és a rendvédelmi szerveket érinti. Mi, a városban élők, is tehetünk a javítása érdekében, hiszen ami a városnak jó, az jó a benne lakóknak is.

 

Október 17-én este van lehetőség arra, hogy közösen tegyünk Pécs közbiztonságának javításáért és fejlesztéséért.

 

A Vidám Szimfonikusoknak a Kodály Központban megrendezésre kerülő jótékonysági hangversenyén e nemes cél támogatása mellett színvonalas szórakozásban is lehet része minden résztvevőnek. A koncerten való megjelenéssel a közönség minden tagja leteheti a voksát a város ügyének előmozdítása mellett.

hirdetés

 

Aki igényes időtöltésre vágyik, és akar tenni az élhetőbb hétköznapok megteremtéséért, annak ott a helye a koncerten!

 

A rendezvény fővédnöke Dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere.

 

A Vidám Szimfonikusokról és a programról bővebben itt olvashat.

 

Időpont: 2013. október 17., csütörtök 19 óra
Helyszín: Kodály Központ

 

FIGYELEM! Október 15-i információ: valamennyi jegy elkelt.

 

A koncertre jegyek igen korlátozott számban még vásárolhatók a www.jegymester.hu oldalon.

 

A „bűnös megyeszékhelyek” rangsoráról itt ír a hvg.hu.

 

vsz-koncert2-620-1381764276.jpg

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2015. június 27. - Új részleget nyit a logisztikával foglalkozó német Hellmann cég szeptemberben Pécsett - jelentette be Csizi Péter országgyűlési képviselő pénteken a baranyai megyeszékhelyen.

katved-ppower2-400-1423543713.jpgPécs, 2015. február 10. - Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Hőerőmű Zrt. és a Baranyai Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A két szervezet a jövőben közös gyakorlatokat és továbbképzéseket szervez, valamint összehangoltan dolgozik a pécsi erőmű még biztonságosabb üzemeltetése érdekében.

Pécs, 2014. február 18. - Új, kapszulás mosószert fejleszt és gépsort vásárol a gyártásához a főként kozmetikai és háztartási vegyipari termékeket előállító görcsönyi CFA-Hungária Kft.