Egymillió forintos adomány a város közbiztonságának javításáért

2013. október 26., szombat 10:00

egymillio-forint-kozbiztonsag400-1382774616.jpgHarmadik alkalommal adott teltházas koncertet a pécsi közönségnek október 17-én este a gospel műfaj kiemelkedő képviselője, a Vidám Szimfonikus Zenekar. A 25 éves pécsi Hit Gyülekezete szervezésében a Kodály Központban megrendezett jótékonysági hangverseny bevételét Pécs közbiztonságának javítására fordíthatja a város.

Dr. Páva Zsolt polgármester ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy egy város életében kiemelten fontosak azok az összetartó közösségek, amelyek hagyományos értékeket képviselnek, ilyen a Hit Gyülekezete is. Az egymillió forintos adománnyal a város igyekszik a lehető legjobban sáfárkodni és hatékonyan gazdálkodni, ígérte a polgármester.

hirdetés

 

A város és a pécsi Hit Gyülekezete a közbiztonság és a bűnmegelőzés terén közös célt megfogalmazva találkozási ponthoz ért, mely a Vidám Szimfonikus Zenekar koncertjében valósult meg.  A jótékonysági hangverseny - amellett, hogy nemes célt szolgált - színvonalas, élménnyel teli szórakozást is kínált. Az est sikerét jól mutatja az is, hogy a fellépőket háromszor is visszatapsolta a közönség.

 

Forrás: Hit Gyülekezete, Pécs

 

vidam-szimfonikusok-pecs620-1382774666.jpg

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. június 23. - Érdekes természetismereti programokkal kitöltött napközis tábor várja a 8-12 éves korú gyerekeket Pécsett augusztus második hetében, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási Központjában.

tuzoltoverseny-komarom-1378320684.jpgIdén Komáromban rendezték meg az Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedőt, amelyen a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapata országrészi győztesként képviselte Baranya megyét. A Nyolc-nyolc hivatásos és önkormányzati, valamint három meghívott létesítményi tűzoltógárda versenye tisztes pécsi csapathelytállást és egyéni dobogós helyezéseket hozott.

binderferenc-1374157531.jpg

A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt továbbra is keresi Binder Ferenc 46 éves pécsi lakost, aki június 14-én 9 óra körül a pécsi lakhelyéről ismeretlen helyre távozott.