Deák fórum: diákok és a politika

2012. december 18., kedd 14:14

deaksuli4-1355841646.jpg

„A jövő MI vagyunk! Az egyetem MI leszünk! Úgy érzed elvették tőled a jövődet? Hogy mindaz amiért eddig tanultál, küzdöttél a semmibe veszett? Ne hagyd, hogy nélküled döntsenek a sorsodról!” – invitálta a deákosokat a gimnéziumban szervezett  felsőoktatással kapcsolatos fórumra az esemény Facebook oldala. A szervezők „politikai bullshit”-nek nevezték a kormánypárt politikáját.

A diákok kezdeményezésére a PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium vezetősége engedélyt adott egy olyan fórum szervezésére, ahol a diákok elmondhatták a véleményüket a felsőoktatási átalakításokról. A vezetőség külön kérésére más iskolákkal ellentétben fórumként hirdették meg az eseményt. „Ez  nem sztrájk, ha sztrájkolnátok, ellenünk sztrájkoltok, mert a mi óráink maradnak el.” – ezzel a mondattal indította el az igazgató helyettes a fórumot, aki az iskola vezetősége nevében külön kérte, hogy politikamentes beszédek hangozzanak el.

hirdetés

 

A felszólalók nagy része mégsem tudott uralkodni magán, volt, aki nyíltan lehülyézte Orbán Viktort és Hofmann Rózsát.  Az osztályok képviselői külön-külön, a már megszokott 12 pontot és egyéb követeléseiket hangoztatták. Kiálltak a felsőoktatás tandíjmentességért, és több-kevesebb sikerrel próbálták megfogalmazni ellenérveiket a keretszámok csökkentésével kapcsolatban.


A fórumon résztvevő, több mint 300 gimnáziumi tanuló és a tantestület a hangosítás hiányosságai miatt nem értette tisztán a beszédeket, így a hangulat jórészt passzív maradt. A diákok közt nem volt teljes az egység: volt olyan felszólaló, aki meg is próbálta kitessékelni a passzív tanulókat, akiket nem érdekel az esemény. A próbálkozás sikertelen volt, mert társai egyszerűen kinevették. A 45 perces fórum hosszúra nyúlt beszédeivel így kissé kínossá vált a tantestület és a megjelent diákok számára.


A rendezvényt lezárandó, Gara Szabolcs igazgatóhelyettes a rossz iskolai átlagok és tanulási problémák tükrében két egyszerű kérdést tett fel: Ki akar továbbtanulni ? Ki mennyit tett ezért? Majd végül ismét leszögezte, hogy csak annak van joga követelőzni, aki mindent megtesz azért, hogy továbbtanulhasson. Azok, akik kettesekkel bukdácsolnak a gimnáziumban, nem várhatják el az államtól, hogy fizesse a felsőoktatásukat. 

 

(V.O.)

Kapcsolódó cikkek

20140531-112920-1401729365.jpgÖt év után tért tért vissza Pécsre a dartsosok országos mezőnye. A steel egyéni országos darts bajnokság szombati záró fordulóját Nagy Csaba alpolgármester nyitotta meg.

A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi Mikola László Levente 55 éves pécsi lakost.

vasasi-banyaszemlekmu1-400-1424500919.jpgPécs, 2014. február 21. - A hazai bányaipar egyik legnagyobb szerencsétlensége, az 1986-ban történt, hat magyar és öt lengyel bányász halálát követelő vasasi bányaomlás áldozatainak állítottak emléket Vasason. A Lélekmadár-Bányászhimnusz nevet viselő emlékmű a magyar állam, a pécsi önkormányzat és civilek támogatásával valósult meg.