Bővítik a belvárosi buszhálózatot

2014. október 8., szerda 18:00

Pécs, 2014. október 8. - Több új autóbuszjárat is indul néhány héten belül Pécsen, elsősorban a turisták és a belvárosban élők kiszolgálása érdekében - jelentette be tegnap a város polgármestere.

Páva Zsolt azzal kapcsolatban beszélt minderről, hogy a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó önkormányzati tulajdonú Tüke Busz Zrt. a közelmúltban négy közepes méretű, úgynevezett midibuszt szerzett be, s jelenleg is ezek forgalomba állítását készítik elő.

 

A polgármester elmondta: első lépésként sűrűbben indítják a történelmi városmagot egyedüli járatként átszelő 44-es buszt, emellett bővítették annak útvonalát, s elsősorban a turistáknak kedvezve hétvégén is szállítanak segítségével utasokat. A következő körben - várhatóan novemberben - indítják be az új belvárosi járatokat, amelyek Pécs turisztikailag frekventált területeit is bekapcsolják a közösségi közlekedés vérkeringésébe, emellett a Mecsek oldalán lévő népszerű pihenőhelyekre, például a Tettye városrészbe is könnyű eljutást ígérnek.

hirdetés

 

Páva Zsolt felidézte, hogy amióta bő két évvel ezelőtt a város ismét saját kézbe vette a közösségi közlekedést, alapjaiban változtatták meg, s azóta is folyamatosan csiszolták a menetrendet a pécsi utasok és a turisták igényeinek megfelelően. Emlékeztetett arra is, hogy ma már a pécsi utakat járó buszok csaknem fele új beszerzésű, a járművek okostelefonos alkalmazással nyomon követhetőek, több százmillió forintból képes és hangos utastájékoztatást vezettek be a buszokon, s kedvezményes áron utazhatnak már a kisgyermekesek, a polgárőrök, hétvégén éjjelente pedig ingyen használhatják a buszokat a Tüke Kártyával rendelkező nők.

 

A polgármester az egyik új beszerzésű midibusz bemutatása mellett leleplezett egy egyedi buszmegállótáblát a pécsi Múzeum utcában tartott sajtótájékoztatón. A hatvanas években használatos táblákat idéző, egy eozin porcelánból készült plakettel díszített darabot a Zsolnay-gyárban készítették. A közeljövőben a történelmi belvárosban az összes megállónál hasonlóakat állítanak fel.

 

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

Egészen pontosan 2.688.215.459 forintot, azaz csaknem 2,7 milliárd forintot költött Pécs az elmúlt 2-3 évben, illetve fordít jelenleg is óvodái és iskolái modernizálására, felújítására. Az oktatásfejlesztési program idén sem áll le, számos intézmény újul meg 2014-ben is – jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere.

Szászvár, 2016. december 4. - Több mint félmillió forint összértékű sporteszköz-csomagot kapott a szászvári Kiss György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a K&H Csoport és a Magyar Asztalitenisz Szövetség jóvoltából.

Harkány, 2015. december 31. - Harkány város feladatainak támogatására, turisztikai célú beruházására 300 millió forintos rendkívüli támogatásban részesült. Az összeg tervezett felhasználásáról, a fejlesztési irányról Tiffán Zsolt és Baksai Tamás szerdai sajtótájékoztatóján számolt be.