Bonis Bona: Huszonkettő pécsi pedagógust tüntettek ki

2013. augusztus 29., csütörtök 13:10

bonis-bona2013aug-1377773919.jpgNégyszázharminchét szakember között 22 pécsi vehetett át „Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért” Díjat szerdán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által alapított díjjal azokat a hazai és határon túli pedagógusokat ismerik el erkölcsileg és anyagilag, akik általános iskolákban, középiskolákban, szakiskolákban dolgozva kiemelkedően sokat tesznek a tehetséggondozásért.

A Bonis bona discere, vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondás alapján elnevezett díjat először 2013 májusában vehette át 57 kiváló versenyfelkészítő pedagógus az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken elért sikereik elismeréseként.

 

Az Országgyűlési Határozattal indított, 2028-ig szóló Nemzeti Tehetség Program célkitűzései mentén, az EMMI kezdeményezésére a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásáért felelős szervezet, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet meghívásos pályázatot írt ki a szakmai elismerés szempontrendszerének kidolgozására és a díj odaítélésével kapcsolatos teendők koordinálására. A feladat ellátására a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) kapott felkérést azzal, hogy a hazai és határon túli Tehetségpontok több mint 1000 tagot számláló hálózatán keresztül érje el a jelölésre legméltóbb szakembereket.

 

A budapesti Nemzeti Színházban augusztus 28-án kiosztott díjakat a nyár elején meghirdetett nyilvános felhívás nyomán 2013 nyarán ítélték oda. A meghirdetett három kategóriában összesen közel 799 jelölés érkezett. Egy jelöltnek legalább két ajánlóval kellett rendelkeznie, ajánlók lehettek intézményvezetők, kollégák, szülők és tanítványok is. A díjak odaítéléséről az EMMI, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Oktatási Hivatal, MATEHETSZ és a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum delegáltjaiból álló zsűri döntött. A 799 jelölt közül összesen 437-en részesültek kitüntetésben. Az elismeréssel járó oklevél mellett az első két kategória díjazottjai egyenként 400.000, a harmadik kategória díjazottjai 250.000 Ft pénzjutalmat vehettek át.

hirdetés

 

„Kiváló versenyfelkészítő” díjban 202 versenyfelkészítő pedagógus részesült, akik legalább öt tanéven át eredményes munkát végeztek nemzetközi, országos és regionális tanulmányi, szakmai, művészeti és sportversenyekre való felkészítésben. A kategória pécsi díjazottjai:

  • Barkóczi László, harsona főtárgy, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
  • Bereczkiné Székely Erzsébet, matematika, Leőwey Klára Gimnázum
  • Bús Éva, magyar nyelv és irodalom, Leőwey Klára Gimnázium
  • Koncz Károly, fizika, PTE Babits Gyakorló Gimnázium
  • Kothencz Melinda, oboa hangszer, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
  • Kőrösiné Vatai Éva, dráma, Leőwey Klára Gimnázium
  • Pozsonyiné Puskás Gabriella, történelem, 500. Sz. Angster József Szakközépiskola
  • Simon Péter, fizika, Leőwey Klára Gimnárium
  • Tamás Csilla, magyar nyelv és irodalom, Leőwey Klára Gimnázium
  • Tóth Zoltán, dráma, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközép Iskola, Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola
  • Uhrik Teodóra, klasszikus balett, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépsikola
  • Varga Judit, magyar nyelv és irodalom, Leőwey Klára Gimnázium

„Kiváló tehetséggondozó” díjban részesült 170 tehetséggondozó, akik legalább öt tanéven keresztül kiemelkedő munkát végeztek olyan gyerekek és tanulók körében, akikhez hátrányos helyzetük, speciális nevelési igényük vagy fiatal koruk okán nem feltétlen kapcsolódik konkrét versenysiker, de fejlesztésük és támogatásuk meghatározza további tanulmányi életútjukat. Pécsről a következőket díjazták a kategóriában:

  • Gaál Tiborné, kémia, Leőwey Klára Gimnázium
  • Hertrich Ágnes, német nemzetiségi nyelv és irodalom, Leőwey Klára Gimnázium
  • Kovács Beatrix, mozgásművészet, Trixi Kreatív Mozgásstúdió (vállalkozás), BioRitmus Tehetségsegítő Egyesület
  • Kuti László, szobrászat, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
  • Rajnai Richárd, mozgóképkultúra- és média ismeret, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépsikola
  • Szabó Ildikó, matematika, Apáczai Nevelési Központ 1. Számú Általános Iskola
  • Szkrajcsicsné Klúg Edit, Élelmiszerek- és vegyiáruk forgalmazása (német), Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola
  • Vida Lóránd, harsona hangszer tantárgy, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola

„Kiváló tehetségsegítő” díjat kapott 65 tehetségsegítő, akik legalább öt tanéven át végeztek áldozatos munkát tehetséggondozó műhelyek működtetésében, tehetséghálózat-fejlesztő munkában illetve egyéb tehetségsegítő szervezői feladatokban. A kategória Pécsen tanító díjazottjai:

  • Fükéné Walter Mária, hangtan-akusztika, Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola
  • Reichmesz Ádám, magyar, Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja

Forrás: tehetseg.hu/bonisbona

Kapcsolódó cikkek

hall-of-kodaly-center-pecs-400-1381292843.JPGHárom éve nyílt meg a pécsi Kodály Központ, az ország egyik legjobb akusztikájú hangversenypalotája, amely a Zsolnay Kulturális Negyed részeként működik nagy sikerrel: eddigi csaknem 500 eseményén több mint 200 ezer fizető néző vett részt.

Pécs, 2014. június 16. - Milyen változásokon esett át a pécsi civil szektor 2010 óta? Hogy látják a civil szervezetek képviselői a város és a civilek kapcsolatát? Melyek a következő időszak fő kihívásai, és hogyan lehetne ezeket közösen megoldani? Ezekre a kérdésekre keresnek válaszokat a június 20-i konferencia résztvevői.

bv-bovites1-400-1386372046.jpgÚj körletrészekkel jelentősen csökkentették a zsúfoltságot a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A pécsi beruházás az országos bv-parancsnokság idei férőhely-bővítési programjának első állomásaként 86 millió forintból valósult meg. Negyedével, huszonnéggyel nőtt a férőhelyek száma.