Bombafenyegetés miatt szakadt félbe a lakodalom

2013. július 20., szombat 12:53

bomb-1374317681.jpg

Egy órán belül rendőrkézre került az örömanya volt élettársa, aki azzal fenyegetőzött, hogy bombát robbant egy tegnapi pécsi lagzi helyszínén.

Ismeretlen férfi tett telefonon bejelentést július 19-én este a rendőrség ügyeletére, hogy bombát helyezett el az egyik pécsi vendéglőben, amely fél óra múlva robbanni fog.  A rendőrség azonnal megkezdte az épület kiürítését, ahol éppen lakodalmat tartottak.

hirdetés

 

A kiürítés után a bombakutatói állomány segítségével átvizsgálták a vendéglőt, intézkedtek az ismeretlen elkövető felkutatására. A gyors akció eredményeként a Pécsi Rendőrkapitányság munkatársai a helyszín közelében egy órán belül elfogták, majd előállították a 42 éves zákányi lakost. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, közben beismerő vallomást tett.

 

A büntetlen előéletű elkövetővel szemben - szabadlábon hagyása mellett - a Pécsi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

 

Forrás: police.hu/Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Képünk illusztráció.

Kapcsolódó cikkek

netado-tuntetes-pecs1-400-1414388025.jpgBudapest-Pécs, 2014. október 27. - Az internetadóról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója tegnap este a budapesti József nádor téren tartott tüntetésen. Az internetadó ellen Budapest mellett több nagyvárosban - Pécsen mintegy négyszázan, Miskolcon néhány százan, Veszprémben több tucatnyian - is tüntettek.

Ismeretlen tettes ellen nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

deak1-1382070020.jpgA köztársasági elnök szerint Deák Ferenc nemcsak remélte a polgári Magyarországot, hanem kitartó, aprólékos munkával, türelmes tudással olyan erős sziklára építette, amely a nemzetet sokáig megtartja szabadságban, fejlődésben és önbecsülésben. Áder János tegnap Pécsen, a 210 évvel ezelőtt született államférfi, politikus és jogtudós bronz mellszobrának avatása alkalmából mondott beszédet.