Bicajra fel!

2013. május 17., péntek 11:52

2013. május 17., péntek - Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek konzorciumi megállapodását pénteken, Pécsen írták alá az abban érdekelt szervezetek vezető képviselői.

A Baranya megyei és a drávaszabolcsi önkormányzat, a Pécs-Baranya Kerékpárútért Egyesület, továbbá a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság együttműködése nyomán a következő években a térségben 3 kilométer kerékpárút épül, 62 kilométernyi út nyomvonalát kijelölik, négy településre pedig elektromoskerékpár-kölcsönzőt telepítenek.

hirdetés

 

 

(mti)

Kapcsolódó cikkek

Idén szeptember 12-től 22-ig rendezik meg Pécsen a hagyományos Örökség Fesztivált. A Sétatéren és két további belvárosi helyszínen zajló rendezvénysorozat a régió egyik legnagyobb múltú fesztiválja, amelyen a helyiek és a városba érkező vendégek is jól érezhetik magukat.

szamarful-csaladi-fesztival-nyito1-1377244461.jpgTöbb mint hatvan programra várják az érdeklődőket a Zsolnay Örökségkezelő ingyenes nyárbúcsúztató családi fesztiválján, amelyet augusztus 24-én és 25-én, szombaton és vasárnap rendeznek Pécsen.

Pécs, 2015. március 19. - Harminckét település mintegy négyezer háztartása számára teremti meg Pécs, Szentlőrinc és Sellye térségében a későbbi szélessávúinternet-használat lehetőségét az úgynevezett optikai körzethálózat, amelynek kiépítését idén tavasszal kezdi meg a Távnet Kft.