Befejeződött a budafai meddőhányó rekultivációjának első üteme

2013. május 24., péntek 12:39

2013. május 24., péntek - Befejeződött napokban a Komló és Pécs-Vasas közötti budafai meddőhányó rekultivációjának első üteme, amely jelentős lépés annak érdekében, hogy a terület a bányászati hasznosítás után újra kirándulók célpontja lehessen.

A Pannon Hőerőmű Zrt. az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében felidézte: a mecseki szénbányászat során több millió köbméter meddő kőzetet helyeztek el az egykori szénszállítási útvonal mentén található völgyben.

 

A főként a Mecseki Szénbányák mélyművelésű bányáiból származó meddőt tartalmazó depónia 53 hektáros területének tájrendezését kétharmad részben az államnak, harmadrészben a bányavállalkozónak, a Pannon Hőerőmű Zrt.-nek 2018-ig kell elvégeznie. A társaság az első ütem megvalósításával már most eleget tett kötelezettségének.

hirdetés

 

A cég fővállalkozója az elmúlt két hónapban elvégezte a vállalatra eső 13,4 hektár, azaz mintegy 25 futballpályányi terület rendezését. Az 50 millió forintba kerülő kivitelezés során kivágták a nem őshonos növényzetet, majd 50 ezer köbméter termőföld szétterítésével 35 centiméter vastag földtakarót alakítottak ki a meddőhányón, hogy az egyenletes felületen a csapadék akadálytalanul juthasson a vízgyűjtőkbe, és a táj egységes képet mutasson.

 

A munkálatoknak csak két kisebb fázisa maradt hátra: a fatelepítés, amelyre ősztől, valamint a földdepó megszüntetése, helyének rendezése, amelyre a rekultiváció állami feladatainak elvégzésével, jövő év első felében kerülhet sor.

 

 Az erőmű kitért rá, a rekultiváció elsősorban környezetvédelmi szempontból jelentős. A rendezett terület azon túl, hogy mind a növény-, mind az állatvilág számára kedvező életteret nyújt, újra a kirándulók célpontjává teheti a Pécs-Vasas és Komló között húzódó, kitűnő fekvésű mecseki völgyet.


(mti)

Kapcsolódó cikkek

Pécs, 2016. február 9. - Meghalt Ujvári Jenő, Pécs egykori alpolgármestere - közölte a pécsi polgármesteri hivatal hétfőn az MTI-vel.

Ötszázezer forintnyi támogatást biztosít a DRB Bank nyolc kiválasztott dél-dunántúli civil szervezet közül annak, amelyik a legtöbb szavazatot kapja a pénzintézet Facebook-oldalán keresztül. A december 16-ig tartó, háromhetes játékban szavazók között hétfőnként ajándékokat sorsolnak ki.

wakeboard2-400-1446995339.jpgPécs, 2015. november 9. - Vasárnap átadták a Pécsi Víz Szolgáltató Kft. beruházásaként, mintegy félmilliárd forintból épült tüskésréti létesítményt az egykori ipari területen. A Central Wakeboard szabadidőpark európai uniós pályázati forrásból, a pécsi hőerőmű támogatásával jött létre.